Várják az AfD-ben a CDU-ból Merkel menekültpolitikája elleni tiltakozásul távozó Erika Steinbachot

"Kedves Steinbach asszony, a konzervatív CDU-sokat mindig szívesen látjuk az AfD-ben" - írta a Twitteren Beatrix von Storch, az Afd egyik elnökhelyettese, európai parlamenti (EP-) képviselője.

Egy másik elnökhelyettes, Alexander Gauland alapító tag - aki 2013-ban, negyven évi tagság után lépett ki a CDU-ból és kezdett hozzá az AfD megszervezéséhez - a Welt am Sonntag című vasárnapi lapnak elmondta, hogy tárgyal majd Erika Steinbachhal, és ugyan nem akar semmit erőltetni, de politikai terveiről is beszél vele. Kiemelte: Steinbach távozása azt jelzi, hogy a CDU-ban nincs már hely a konzervatívoknak, és a párt eltávolodott alapértékeitől.



  

Erika Steinbach a lapnak elmondta, hogy egyelőre nem tervezi az átlépést az AfD-be, de reméli, hogy a párt az őszi választáson bejut a Bundestagba, és így "lesz végre ismét ellenzék" a német parlamentben . Hozzátette, hogy a CDU-ban "lépésről lépésre szándékosan marginalizálták, sőt megbélyegezték a konzervatív elemet", az AfD pedig éppen olyan ügyeket karol fel, amelyek a háttérbe szorultak az utóbbi években.
A 73 éves politikus 1974-ben csatlakozott a CDU-hoz, 1990 óta a Bundestag tagja. A párt és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) frakciószövetségének emberi jogi szóvivője, 1998-tól 2014-ig a második világháború következtében szülőföldjükről elűzött németeket összefogó Elüldözöttek Szövetségének (BdV) elnöke volt. A CDU-nál szigorúbb menekültpolitikai irányvonalat képviselő CSU-ban megértéssel fogadták Erika Steinbach döntését.

A politikus "a CSU-ból nem lépett volna ki, ebben teljesen biztos vagyok" - nyilatkozott Bernd Fabritius CSU-s Bundestag-képviselő, aki Steinbachot követte a BdV elnöki tisztségében. Erika Steinbach a Welt am Sonntagnak adott interjúban élesen bírálta Angela Merkelt, amiért szerinte megsértette a német törvényeket azzal, hogy 2015 őszén megnyitotta a határokat a menekültek előtt.

"Az, hogy hónapokon át azonosítás nélkül, buszokkal és vonatokkal hoztak át embereket a határon, nem egy kivétel(es eset) volt, hanem egy szándékos intézkedés, amely szembement a jogszabályainkkal és az Európai Unió szerződéseivel" - vélekedett. Steinbach tavaly augusztusban az iszlám jogrend (saría) elutasításáról szóló nyilatkozatra kötelezte volna a CDU muzulmán vallású új tagjait, szeptemberben pedig levélben köszönte meg Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek azt a szolgálatot, amelyet az egész Európai Uniónak és különösen a németeknek tett szerinte Magyarország külső határának következetes védelmével.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com