Varsó az ENSZ fórumára vinné az ellenzéki aktivista letartóztatásának ügyét

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Lengyelország kezdeményezte, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) tűzze sürgősen napirendre Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus letartóztatásának ügyét - közölte hétfőn Piotr Wawrzyk lengyel külügyminiszter-helyettes.Wawrzyk a PAP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa sürgős összehívását Lengyelország nagykövete indítványozta az Európai Uniónak (EU) a világszervezet mellett működő képviseleténél.

    
Andrzej Duda elnök az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában viselt lengyel tagságra hivatkozva vasárnapi Twitter-üzenetében nemzetközi szolidaritást sürgetett Navalnijjal. "Nem maradhat következmények nélkül a nemzetközi közösség és Oroszország kapcsolataiban az, ahogyan az orosz hatóságok Alekszej Navalnijjal bánnak" - fogalmazott Andrzej Duda.
    

Határozott és gyors EU-szintű reakciót szorgalmazott vasárnap Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is. "Navalnij őrizetbe vétele egy újabb kísérlet az oroszországi demokratikus ellenzék megfélemlítésére" - írta a Twitteren, az orosz ellenzéki politikus azonnali szabadon engedését követelve. Navalnij vasárnap érkezett vissza Moszkvába Berlinből, ahol kórházban kezelték, miután augusztusban Szibériában megmérgezték, több nyugati laboratórium megállapítása szerint egy "novicsok" típusú idegméreggel. A Kreml tagadta, hogy köze lett volna az incidenshez. Letartóztatását egy felfüggesztett börtönbüntetés letöltendővé változtatására beadott bírósági keresettel indokolták az orosz hatóságok.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com