Vasárnap közel százezer ukrán menekült érkezett Lengyelországba

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Az ukrajnai háború kezdete óta már 281 ezren érkeztek Ukrajnából Lengyelországba, csak vasárnap közel százezren lépték át a határt - közölte a lengyel határőrség a Twitter közösségi honlapján hétfőn.Beszámoltak arról is, hogy a háború ötödik napján, hétfő éjféltől hajnali 7 óráig 28 ezren estek át a határellenőrzésen. Michal Dworczyk, a lengyel miniszterelnöki hivatal vezetője az RMF FM lengyel kereskedelmi rádiónak hétfőn adott interjúban közölte: a határ ukrán oldalán óriási sorok alakultak ki, a közös határátkelőknél összesen több mint negyedmillióra becsülhető a várakozók száma.
    

Az 535 kilométer hosszú lengyel-ukrán határszakaszon 8 közúti határátkelő működik, ezeken az utóbbi időben a gépkocsik számára fenntartott forgalmi sávok egy részét a gyalogosoknak különítették el a határátlépés gyorsítása érdekében. Egyes határátkelőkön 20 óra, máshol akár 70 óra a várakozási idő Ukrajna irányából. Dworczyk megerősítette: Varsó a határátlépési eljárás lehető legnagyobb leegyszerűsítéséről tárgyal az ukrán hatóságokkal. Hangsúlyozta: a lengyel határőrök gyakorlatilag mindenkit beengednek, beleértve a személyi iratokkal nem rendelkező menekülteket is.
    

Rámutatott: a határon várakozók többsége nő és gyermek, mivel az ukrajnai általános mozgósítás meghirdetése után a 18 és 60 év közötti férfiakat nem engedik ki Ukrajnából. Vasárnapi információk szerint a lengyel és az ukrán fél megegyezett arról, hogy lengyel önkéntesek a határ ukrán oldalán humanitárius segítséget nyújthatnak a határátlépésre várakozóknak.
    

Andrzej Adamczyk infrastrukturális miniszter vasárnap este újabb "humanitárius szerelvények" indítását jelentette be Ukrajnába, amelyek Lemberg (Lviv) környékéről szállítanak menekülőket Lengyelországba. Anna Michalska, a határőrség szóvivője hétfőn közölte: Ukrajna irányában sem szűnt meg a forgalom, általában azokról a Lengyelországban dolgozó ukrán férfiakról van szó, akik hazatérnek, hogy harcoljanak az orosz alakulatok ellen. Vasárnap 9 és fél ezren keltek át a határon Ukrajna irányában - mondta el Michalska.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com