Védelmi miniszter: Izrael biztonsági kerítést épít Jordániával közös határán

Izrael biztonsági kerítést épít Jordániával közös határán - jelentette be Jiszráél Kac védelmi miniszter.Izrael többször hangoztatott gyanúja szerint Irán a jordániai hatóságokat kijátszva csaknem két éve rendszeresen próbál fejlett fegyvereket csempészni Ciszjordániába a palesztin szélsőségesek és terroristák támogatására, időnként sikerrel. A kerítést a lehető leggyorsabban, "néhány hónapon belül" felépítik - közölte Kac hétfő este.

"Nem hagyhatjuk, hogy Ciszjordániában és menekülttáboraiban kialakuljon egy olyan helyzet, mint amilyen a Gázai övezetben kialakult" a Hamász palesztin iszlamista szervezet tavalyi terrortámadása előtt - tette hozzá a védelmi miniszter. A tárca azt is bejelentette, hogy megkezdik az új kerítés fejlett technológiai elemeinek, kameráinak, érzékelőinek gyártását, valamint a kerítés nyomvonalának kijelölését.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az új kerítés megépítése miatt milyen változtatások lesznek az állami költségvetésben, de az építkezésre több tízmillió sékelt (több milliárd forintot) hagyott jóvá Becalel Szmotrics pénzügyminiszter, a telepesek pártjának vezetője. Joáv Galant korábbi védelmi miniszter is éveken át szorgalmazta csúcstechnológiás kerítés felhúzását a keleti határon, de Szmotrics akkor nem hagyta jóvá az ehhez szükséges összeget.

Az izraeli média emlékeztet arra, hogy Szmotrics üdvözölte Kac néhány napja bejelentett döntését, miszerint a palesztinok elleni erőszakkal vádolt telepeseket ezentúl nem tarthatják bírói ítélet nélküli, „adminisztratív fogságban”, úgy, mint a terrortevékenységgel gyanúsított palesztinokat. A jordániai határt hagyományosan csendesnek és biztonságosnak tekintik az 1995-ben megkötött békeszerződés óta, a két ország együttműködik a terrorizmus elleni küzdelemben is, megoszt hírszerzési információkat egymással. Izrael már számos alkalommal jelezte, hogy ennek ellenére veszélyt lát az iráni fegyverek becsempészésének lehetőségében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com