Véget ért a kampány, tájékoztatási moratórium vette kezdetét

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Véget ért a sorrendben nyolcadik szlovákiai parlamenti választás hivatalos kampánya csütörtökön, és kezdetét vette a 48 órás tájékoztatási moratórium. A választást szombaton tartják.A kampányra az egyes politikai csoportosulások legfeljebb 3 millió eurót költhettek. Elemzők szerint a választási hadjárat eszközeiben nem tért el sokban a korábbiaktól, hangulatában azonban agresszívabb volt.

Leginkább az számított újdonságnak, hogy a kampányszlogenekben tovább csökkent a konkrét ígéretek száma, de a jelszavak a korábbiaknál is nagyobb érzelmi töltést kaptak. Ez legfőképp néhány ellenzéki párt kampányára volt igaz, amelyek a választást a jó és a rossz küzdelmeként próbálták bemutatni.

    
A moratórium idején - amely a szombati voksolás végéig, vagyis este tíz óráig tart - tilos olyan tevékenységet folytatni, amely a megmérettetésen induló valamely politikai csoportosulást előnyös vagy előnytelen helyzetbe hozná. A moratórium megsértéséért a politikai pártokra 300 ezer euróig (közel 100 millió forint), a sajtóorgánumokra pedig 10 ezer euróig (mintegy 3 millió forint) terjedő bírságot lehet kiszabni.
    

A választás napja előtt két héttel már életbe lépett egy másik moratórium is, ez a párttámogatottsági felmérések nyilvánosságra hozatalát érinti. Ennek a hírzárlatnak az időtartamát még ősszel 50 napra terjesztette ki egy törvénymódosítás által a törvényhozás, de az még nem lépett hatályba, mert az államfő megvétózta, és az alkotmánybíróságon kérte a hatályának ideiglenes felfüggesztését.
    

A választáson 25 politikai csoportosulás indul, ez a szám meglehetősen magasnak számít, kettővel több, mint négy éve. Többen csak 2012-ben indultak a parlamenti választáson, akkor 26 politikai szervezet állított jelöltlistát. Ugyanakkor a kínálat az akkorinál is színesebbnek számít, tekintve, hogy több olyan lista van, amelyen koalícióban vagy közös pártlistán indulnak különböző pártok, mozgalmak és csoportosulások.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com