Véglegesítették a román hatóságok a Kárpátokon áthaladó első autópálya nyomvonalát

Sorin Buse közlekedési miniszter közölte, az építési költségeket 1,6 milliárd euróra becsülik, amelyet 75 százalékos arányban európai uniós pénzekből finanszíroznak, a többi 25 százalékot a román állami költségvetésből.

A mintegy 120 kilométer autópálya építését hosszú ideje tervezik, legutóbb 2014-ben kellett volna meghirdetni a közbeszerzési eljárást, de a Victor Ponta vezette akkori szociáldemokrata kormány leállította az eljárást arra hivatkozva, hogy túl sokba kerül a beruházás.



A Déli-Kárpátokon áthaladó autópályának legalább hat alagútja lesz, ezek közül a leghosszabb 1,7 kilométer. Az út megépülésével autópályán lehet majd közlekedni megszakítás nélkül a magyar-román határtól Bukarestig úgy, hogy a dél-erdélyi autópályát is a tervek szerint befejezik 2021 előtt.

Az autópályát a Dacia üzemet működtető, közvetlenül érdekelt Renault francia autógyártó követelte, amely kilátásba helyezte, hogy elköltözteti romániai üzemét, ha nem épül meg a korszerű út. A Renault ugyanis romániai termelése jelentős részét Nyugat-Európába exportálja.

Az autópálya megépítését a Dacia alkalmazottai szintén követelték, ők 2014-ben tüntettek is ezért. Romániában az első tíz hónapban 301 538 járművet állítottak elő, ami 8,3 százalékos visszaesés a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A termelés csaknem 90 százalékát a Dacia adta. A vizsgált időszakban a román járműexport 9,4 százalékkal, 273 220 járműre csökkent.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com