Véletlenül robbantották fel magukat a tálibok

Hat tálib vezető, és egy öngyilkosjelölt merénylő, halt meg a kelet-afganisztáni Logar tartományban bekövetkezett detonációban.taliban
Hatalmas robbanás rázta meg Logar tartományt tegnap, amikor egy tálib véletlenül működésbe hozta a robbanószerkezetet. A balesetben hat tálib vezető, és a hibás halt meg.

A detonáció egy nappal azt követően történt, hogy Faráh tartományban a fegyveresek éppen egy pokolgépet akartak elrejteni egy gépkocsiba, ám az idő előtt felrobbant, és megölt öt merénylőt.

Mindeközben az afgán biztonsági erők több mint 22 tonna robbanóanyagot foglaltak le. Ebből a mennyiségből több száz bombát készíthettek volna a terroristák. A hatóságok nyomozást indítottak az ügyben, de jelenleg senkit sem vettek őrizetbe.

Az afgán belügyminisztérium tájékoztatása szerint, a robbanóanyagokat 450 zsákban tárolták egy pincében a viszonylag békésnek számító, észak-afganisztáni Tahár tartományban, ahol a tálibok az elmúlt pár évben erősödtek meg valamelyest.

Afganisztánban április 5-én lesz elnökválasztás, amely során a 34 tartományi tanács tagját is megválasztják. A tálibok már korábban bejelentették, hogy mindent megtesznek, hogy megzavarják a választást, és halállal fenyegetnek mindenkit, aki részt vesz ebben a „színjátékban”.

Mivel a tálibok nem a levegőbe beszélnek, ezért a nagyobb városokban magasabb fokú készültséget rendeltek el. A biztonsági erők 352 ezer tagját mozgósította az egész országban, hogy megakadályozzák a szavazófülkék elleni merényleteket.

(Forrás: asiaport.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com