Veneto tartomány kormányzója: teljes biztonságban várják a magyar turistákat

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Az oltási igazolással rendelkező magyarok bármilyen más előírás nélkül nyaralhatnak a venetói tengerpartokon, de teljes biztonságban fogadják a még oltás nélküli turistákat is. Még a velencei vaporettókon is oltani fogunk - hangoztatta Luca Zaia, az északkelet-olaszországi Veneto tartomány kormányzója a hétfői sajtótájékoztatóján az MTI-nek.Luca Zaia elmondta, hogy a Venetóban élő és dolgozó magyarok az egyik legjobban integrált közösséget képviselik a majdnem ötmillió lelket számláló tartományban. Hozzátette: nyáron a magyar turisták visszatértét várják, hiszen állandó vendégeknek számítanak, s nemcsak a venetói tengerpartokon, hanem a hegyekben is.

   
"Nem engedhetjük meg magunknak, hogy lemondjunk a nyári szezonról" - hangoztatta Zaia. "A magyarok nyugodtan foglaljanak szálláshelyet, tervezzék az idén is a nyarat Venetóban, mivel akármilyen védőoltásban részesültek, az oltási igazolással rendelkezők bármilyen más előírás nélkül jöhetnek hozzánk, erre személyes garanciát vállalok" - jelentette ki Luca Zaia az MTI kérdésére.

Hangsúlyozta, hogy oltás nélkül is "teljes biztonságban" nyaralhatnak, mivel a tartomány nagy tempóban végzi a koronavírus elleni oltást, az idegenforgalmi dolgozókat az elsők között oltják be, és "mire megkezdődik a turistaszezon már a velencei vaporetto-komphajókon is oltási állomásokat működtetünk majd"- közölte Luca Zaia.  
    

Egészen április végéig az Európai Unió tagállamaiból érkezőknek vagy oltási igazolást, vagy negatív PCR-tesztet kell felmutatniuk, utóbbi esetében ötnapos karantén is kötelező. Májustól a szabályok változhatnak. Luca Zaia hangsúlyozta, hogy Itáliában az ország északkeleti részén fekvő régió fogadja a legtöbb látogatót, és ez a vidék nemzetközi szinten is idegenforgalmi "nagyhatalomnak" számít.
    

Adatai szerint 2019-ben 71 millió turista érkezett Venetóba, és hatvannyolc százalékuk külföldi volt, többségükben németek, osztrákok, hollandok, svájciak. De a térség kiemelt célállomásnak számított a brit, amerikai, orosz és kínai turisták körében is. Az új típusú koronavírus okozta Covid-19 hatására tavaly 32 millióra csökkent a látogatók száma, és a külföldiek közel hetven százaléka távol maradt. A regionális idegenforgalmi ágazatban az utóbbi egy év alatt mintegy negyvenezren veszítettékel a munkájukat.
    

A tartományt 2010 óta irányító Luca Zaia, aki a jobboldali Liga párt politikusa, kifejtette, hogy Veneto nem csupán Velence városát jelenti. Kiemelte, hogy a népszerű Jesolo, Bibbione, Caorle a leglátogatottabb olasz strandok között szerepel, a Dolomitok télen és nyáron egyaránt turistacsalogató, s kivált igaz ez a 2026-os téli olimpia közeledtével. Megemlítette, hogy a Garda-tó és környéke szintén kiemelt üdülőhelynek számít, a régió híres borturizmusával együtt.
    

Zaia elfogadhatatlannak nevezte a görögországi szigetek idegenforgalmi "taktikázását", vagyis hogy Covid-19-től mentes területként reklámozzák magukat. Az olasz szigetek, közöttük a kisebb Lampedusa, Capri, valamint a nagyobb Szicília és Szardínia is lakosságuk teljes átoltását szorgalmazzák a nyári szezon megnyitása előtt. Luca Zaia emlékeztetett: egyik olasz tartomány sem élvez ilyen "oltási előnyt".  
    

Ami a nyári nyitás dátumát illeti, a vendéglátás és a szállodák újraindulásával Luca Zaia a "minél előbbi" időpontban reménykedik. Roberto Speranza egészségügyi miniszter májusra ígérte a szezonindítást, a turisztikai tárca vezetője, Massimo Garavaglia azonban június 2-t jelölte meg. Az új típusú koronavírus járványa tavalyi kezdetekor a gócponttá vált Veneto az elsők között szembesült a válsághelyzettel, és most az elsők között áll az oltásban is.


A nyolcvan év felettiek oltása a napokban fejeződik be, a hetven évnél idősebbek fele már megkapta az első dózist, a hatvanasokat pedig júniusig oltani akarják. A kormányzó számításai szerint szeptember-októberre már a harmincéveseknél tarthatnak. Zaia elmondta, hogy a legnagyobb problémát a vakcina hiánya jelenti: a venetói egészségügy napi százezer oltást lenne képes beadni, ehhez képest a régió hetente 150 ezer adagot kap.
    

"Nem lehet ilyen helyzetben ideológiai vitát folytatni a vakcinákról, minden hatékony oltóanyagot használni kell, ezért az Európai Gyógyszerügynökségnek minél gyorsabban döntenie kell az orosz vakcináról" - jelentette ki Luca Zaia. Megjegyezte, korábban senki sem firtatta a bevált gyógyszerek földrajzi származását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com