Vera Jourová uniós biztos a legbefolyásosabb cseh nő a Forbes szerint

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Vera Jourová, az Európai Bizottság jogérvényesülésért, fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztosa a legbefolyásosabb nő Csehországban - írja az amerikai Forbes magazin cseh kiadása csütörtöki közleményében.Jourová a lista élén Lenka Bradácová prágai főügyészt váltotta fel, aki hat éven át volt a legbefolyásosabb cseh nő. A tekintélyes magazin nyolcadik alkalommal állította össze a legbefolyásosabb cseh nők listáját. Az első évben, 2012-ben, Madeleine Albright cseh származású amerikai külügyminiszter végzett az első helyen.

    
Lenka Bradácová az idén a második lett, míg a harmadikon, akárcsak tavaly, Alena Schillerová pénzügyminiszter végzett. Jourová és Schillerová is tagja a kormányzó ANO tömörülésnek, míg Bradácová nem tagja egyetlen pártnak sem. Schillerová tavaly is a harmadik volt. Petr Simunek, a cseh kiadás főszerkesztője indoklásában azt írja, hogy Vera Jourová (1964) néhány év alatt az egyik legjelentősebb brüsszeli politikussá nőtte ki magát, és látványos volt a szerepvállalása A GDPR (európai általános adatvédelmi rendelet)  és a személyi adatok védelmét érintő döntéseknél, valamint a dízelbotrány idején.


Hozzátette: Jourová határozottan fellépett az olyan technológiai óriások, mint a Google és a Facebook ellen, s nem kizárt, hogy a következő választási időszakban is tovább fog dolgozni az Európai Bizottságban. Andrej Babis cseh kormányfő már jelezte, hogy az ANO mozgalom újra őt kívánja jelölni a bizottságba.
    

A százas listán szereplők többsége fontos üzleti-kereskedelmi tisztségeket tölt be, vannak köztük menedzserek, cégtulajdonosok, de az összesítésben a civil szektor, a kultúra, a sajtó és a sport képviselői is szerepelnek - mutatott rá a Forbes. Az amerikai Forbes magazin 2004 óta állítja össze a világ legbefolyásosabb nőinek listáját. A magazin 300 cseh nő tevékenységét kísérte figyelemmel egy éven keresztül, és ennek alapján készült a lista. A Forbes magazin cseh változata 2012 óta jelenik meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com