Verekedés tört ki a venezuelai parlamentben

images (1)Több politikus is megsebesült, amikor verekedés tört ki a kormánypárti és ellenzéki politikusok között a venezuelai parlament elnökségi választásán. 

A tettlegességig fajuló eseményeket amatőr videó felvételek rögzítették, mivel a parlament ülése zárt ajtók mögött, a médianyilvánosság kizárásával zajlott.

Venezuelában a legutóbbi elnökválasztás óta heves vitában állnak a kormányon lévő párt és az ellenzék képviselői. A parlamentben kitört verekedésért mindkét fél a másik oldalt teszi felelőssé. Az ellenzékiek szerint a kormánypártiak közül többen rájuk támadtak, amikor ők felszólalási joguk megvonása ellen tüntettek. A tilalmat azon képviselők számára vezették be, akik nem ismerték el Nicolas Maduro választási győzelmét. Maduro ellenfele, Henrique Capriles Radonski a hivatalos adatok szerint 1,5 %-kal kevesebb szavazati eredményt ért el, és választási csalásról beszél.

Julio Borges, az egyik ellenzéki képviselő a Globovision nevű televíziós csatornának elmondta, nem Radonksi az egyetlen, aki megsérült a verekedés során. Ő személyesen egyébként Diosdado Cabello parlamenti elnököt tette felelőssé a helyzet elfajulásáért, mivel ő vonta be a felszólalás jogát az ellenzéki képviselőktől. Cabello azt mondta a szavazás után, hogy amíg az érintett képviselők nem ismerik el a ország intézményeit és autoritásait, nem is beszélhetnek a parlamentben. Odalis Monzon szocialista képviselő Cabelloval ellentétben úgy nyilatkozott a parlamenti televízióban, hogy a támadás szerinte az ellenzéki padokból indult ki.

A választási bizottság hétfőn kezdte újra az április 14-én lezajlott elnökválasztásra leadott szavazatok egy részének újraszámolását. A választási eredmények alapján Nicolas Maduro léphetett a korábbi elnök, Chavez nyomába, aki még halála előtt kijelentette, Madurot kívánja utódjaként. A vesztes, aki csak kicsivel maradt alul Maduroval szemben, a választási eredmények meghamisításával vádolta a kormányt és ragaszkodott a szavazatok újraszámolásához. Az alábbi videón megtekinthetők az amatőr felvételek a verekedésről.

[video ]http://youtu.be/e5EgDzn1JdI[/video]

Forrás: spiegel.de, presstv.ir

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com