Verespatak - Magyar néppárti EP-képviselők egyeztettek a környezetvédelmi biztossal

A verespataki bányaberuházás megakadályozása érdekében egyeztetett Tőkés László és Bánki Erik magyar néppárti képviselő kedden este Janez Potocnik uniós környezetvédelmi biztossal - tudatta szerdai közleményében a magyar néppárti delegáció sajtóirodája.

Bánki és Tőkés a múlt héten Sógor Csaba szintén romániai magyar képviselővel közösen levelet írt Janez Potocniknak, és felszólították, hogy szerezzen érvényt az Európai Parlament 2010-ben elfogadott határozatának, amely a ciánalapú bányászat teljes tilalmára szólít fel az EU országaiban, a tagországokat pedig arra, hogy szüneteltessék az új cián-technológiás bányák megnyitását.

tlk

A keddi megbeszélésen a fideszes Bánki Erik az említett EP-határozat betartását kérte számon Potocnikon, és jelezte, hogy a kérdést napirendre vetette az EP környezetvédelmi bizottságában. Tőkés László arra az ellentmondásra mutatott rá, amely az EP abszolút többséggel elfogadott határozata, valamint az Európai Bizottság és az egyes tagországok azzal szembeni ignoranciája között mutatkozik.

A képviselők szerint Potocnik sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az uniós intézmények között sok más esetben is hasonló ellentmondás tapasztalható. Potocnik rámutatott, hogy ő maga is tehetetlen, "meg van kötve a keze" azokban az ügyekben, amelyek teljes mértékben tagállami hatáskörbe tartoznak, így Románia esetében is csak annyit tehet, hogy következetesen ellenőrzi és számon kéri a vonatkozó európai törvények és rendelkezések betartását.

Az EP-képviselők közleményükben arról is beszámoltak, hogy Potocnik kedden telefonon beszélt Rovana Plumb román környezetvédelmi miniszterrel, akitől tájékoztatást kért a verespataki bányaberuházás sorsának alakulásáról, a környezetvédelemre vonatkozó európai előírások betartásáról, valamint a román kormány álláspontjáról.

A miniszter azt mondta a biztosnak, hogy Románia mindenben eleget tesz az uniós jog előírásainak, és a környezet védelmére különleges hangsúlyt fektet. Állítólag azt is közölte, hogy becsléseik szerint Románia lakosságának 75 százaléka támogatja a verespataki bánya megnyitását. Ezt a magyar képviselők "finoman kifejezve is kétségesnek" tartják a Romániában lezajlott tüntetések láttán.

A közlemény szerint Janez Potocnik és a néppárti képviselők egyetértettek abban, hogy társadalmi ellenállás esetén a román kormánynak az engedélyezés kérdésében sokkal körültekintőbben kellene eljárnia.

Janez Potocnik hivatala az MTI-nek megerősítette, hogy a biztos találkozott a képviselőkkel, és beszélt telefonon Rovana Plumbbal. Joe Hennon, Potocnik szóvivője tudatta, hogy Bánki, Tőkés és Sógor levelükben elégedetlenségüknek adtak hangot, amiért a bizottság nem tartatja be az EP határozatát, azt kérdezték, hogyan reagál a bizottság arra, hogy a Rosia Montana Gold Corporation engedélyt kaphat a verespataki arany kitermelésére cianidos technológiával, és azt kérték, hogy a bizottság szerezzen érvényt az EP határozatának.

"Potocnik elmagyarázta nekik, hogy 2010 óta kapcsolatban vannak a románokkal az ügy miatt, de mi nem tilthatjuk be a cianidot" - tudatta Hennon, s rámutatott, hogy a biztos ellátja törvényes feladatát, az uniós jogot be fogja tartatni. Potocnik azt is kifejtette, hogy tisztában van azzal, hogy a cianidos kitermelésnek létezik alternatívája, de a többi lehetőség a biztos szerint még nagyobb kockázatokat hordoz.

Hennon közölte: a biztos kifejtette Bánkinak és Tőkésnek, hogy a bizottság nem lehet döntőbíró országok között vagy egy tagállamon belül, de elősegítheti a párbeszédet és garantálhatja az uniós szabályok betartását.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com