Veterán rendőr mentett ki egy tinit égő autóból

Zac McDowell iraki veterán rendőr hazájában is hősként viselkedett, amikor egy égő autóból kimentett egy 18 éves fiút.


rend2A középiskolás Ian Waseskuk a hirtelen leesett hóban Buickjával próbált meg közlekedni Iowa államban. Egy idő után azonban elvesztette uralmát a jármű felett, az autó nekivágódott a helyi templomépület klímaberendezésének és kigyulladt.

A segélyhívásra kiérkező rendőr már csak azt látta, hogy lángokban áll az egész kocsi, a lángnyelvek már a tetőn is keresztülcsaptak. Mégis halált megvető bátorsággal betörte az oldalablakot, majd feltépte a kocsiajtót, hogy a benne ülőket kimentse.

rendőri mentés1A sűrű, fehér füsttől azonban semmit sem látott, így elment az oltókészülékéért, majd azzal oltotta az autót. Ekkor meglátott egy kezet a füstben, azonnal beugrott a forró utastérbe, és az illetőt ruhájánál fogva kihúzta, majd az aszfaltra fektette. Ezt követően még visszament az égő autóhoz, hogy megnézze, van-e még utas, aki segítségre szorul.

A mentők a tinit kórházba szállították, állapota súlyos, de stabil.

A rendőr, Zac McDowell öt éve állt be a rendőrséghez, miután hazatért Irakból. Azt mondja, ő csak tette a dolgát és nem foglalkozik a népszerűségével. Maga helyett inkább egy 22 éves egyetemistát tartott hősnek, aki őt elkísérve nem esett pánikba a történtek láttán, hanem a kocsiból kiugorva segített neki a mentésben.

(vezess.hu)

 

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com