Vezércikkekben bírálták a hétfői hongkongi tüntetést a kínai pártlapok

Nagy Mariann, az MTI tudósítója jelenti:  Vezércikkekben bírálták a hétfői hongkongi tüntetést a kínai pártlapok.A China Daily azt írta, hogy a kiadatási törvény módosítása ellen Hongkong lakosságának egy olyan, főként fiatalokból álló szelete tiltakozik, amely úgy érzi, nem részesül a különleges közigazgatási státust élvező városállam fejlődéséből, valamint kizárva érzi magát a döntéshozatalból.

   
A cikk rámutat arra, hogy ezek az érzések máshol is populista mozgalmakhoz vezettek a világban.

Az írás szerint a tiltakozásokat olyanok is szítják, akik mások elkeseredését kihasználva igyekeznek saját céljaikat megvalósítani és nyomást gyakorolni Pekingre. A cikkíró álláspontja szerint a tüntetések nem gyengítik az "egy ország, két rendszer" elvet, amely alapján Hongkong Kína elidegeníthetetlen része.
    

A Global Times vezércikke a tüntetés kiváltó okáról említést sem tesz, azt egybemossa a Hongkong feletti brit uralom megszűnése évfordulójának alkalmából minden évben megrendezett demokráciapárti menettel, amelyet idén is megtartottak, a kiadatási törvénytervezet elleni tiltakozással párhuzamosan. A cikk a megmozdulás erőszakos elemeinek részletes bemutatására helyezte a hangsúlyt.
   

Mindazokban, akik szeretik a várost, bizonyára mély elkeseredést váltott ki az az egyre hevesebbé váló tombolás, amelynek során a délutáni káoszban a rendőröket kövekkel dobálták meg - írta a szerző. A lap úgy vélekedett, hogy a hétfői események maradandó foltot hagyhatnak Hongkong megítélésén, kockára téve a városnak a nemzetközi pénzügyben és kereskedelemben betöltött szerepét.
    

Hongkongban hónapok óta egyre hevesebb tüntetések zajlanak a kiadatási törvény módosítását célzó törvénytervezet ellen, amely lehetővé tenné, hogy Hongkong olyan feleknek - köztük Kínának és Tajvannak - adjon ki gyanúsítottakat, akikkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. Carrie Lam hongkongi kormányzó ugyan június közepén határozatlan időre felfüggesztette az előterjesztés tárgyalását, de ez sem volt elég a kedélyek lecsillapítására, mert a tiltakozók a tervezet visszavonása mellett már Lam lemondását is követelik.
    

A tervezet ellenzői attól tartanak, hogy Peking visszaél majd a jog adta lehetőséggel, amelyet a politikai menekültek ellen használhatna fel, különösen mivel visszamenőleg is kérelmezhetné a kiadatást már lezárt ügyekben is. A bírálók ráadásul megkérdőjelezik a kínai igazságszolgáltatás tisztességét és átláthatóságát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com