Videó! A Grand Canyon felett kötélen egyensúlyozott a férfi





Nik Wallenda egyetlen kötélen egyensúlyozik a Grand Canyon felett 450 méteres magasságban. Természetesen mindezt biztonsági háló nélkül.









A 34 éves floridai férfi tegnap állt elő a hajmeresztő mutatvánnyal, mindössze egy öt centiméter vastag kötél volt a lába alatt és a hatalmas mélység.

Hogyha ez még nem lenne elég, a merész mutatványos még ugrált is az utolsó pár méteren.


tightrope4_1751362a23 perc alatt teljesítette a mutatványt, csupán kétszer állt meg, amikor a szél miatt egy kicsit elveszítette a ritmusát. Ráadásul a szél nem volt túlzottan kedvező azon a napon, amely folyamatosan mozgatta a kötelet. Néha problémája akadt azzal is, hogy a szél belesodorta a homokot a szemébe, amelyben kontaktlencsét viselt. A férfi folyamatosan imádkozott, hogy sikerüljön neki a mutatvány.



tightrope5_1751363aWallenda nagy múltú artista családból származik, ő a hetedik generáció, aki ezzel foglalkozik. Dédnagyapja, Kar Wallenda 73 éves korában halt meg előadás közben. Egy unokatestvére és egy nagybátyja is egyensúlyozás közben veszítette életét. Ennek ellenére Nik Wallenda újabb mutatványnak azt tervezi, hogy a Chrysler és az Empire State Building épülete között fog egyensúlyozni.



tightrope2_1751360a



 

[video width="600" ][/video]

forrás: TheSun

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com