Vietnamiak által létrehozott embercsempész-hálózatot számoltak fel Romániában

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Romániában vietnamiak által létrehozott, migránsok illegális Nyugat-Európába szöktetését szervező embercsempész-hálózatra csaptak le a hatóságok - közölte csütörtökön a román határrendészet.A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) már 2019 szeptemberében, hivatalból eljárást indított az ügyben a határrendészettől és a rendőrség szervezett bűnözés elleni igazgatóságától kapott információk alapján. A nyomozás során a vietnami és román állampolgárok részvételével alakult bűnözői csoport 13 "szállítmányát" (mintegy 100 vietnami határsértőt) fogták el a román-magyar határon, amíg sikerült eljutniuk a hálózatot mozgató embercsempészekig.
    

A nyomozók megállapították, hogy a bűnszövetkezet többnyire Romániába legálisan, munkavállalói vízummal érkező vietnamiakat környékezett meg - egyeseket a közösségi oldalakon, másokat már érkezésükkor, a bukaresti nemzetközi repülőtéren - azzal az ígérettel, hogy néhány ezer euróért jobb kereseti lehetőségeket kínáló nyugati országokba juttatja őket. A tarifák 4000-től 8000 euróig terjedtek az úticél függvényében, a pénzt pedig legtöbbször a migránsok Vietnamban maradt hozzátartozói fizették ki, súlyos adósságterheket vállalva fel a későbbi törlesztés reményében.
    

A migránsokat a "szállítmányok" megszervezéséig bukaresti szálláshelyeken bújtatták el, majd többnyire teherautók rakterében erre a célra kialakított rejtekhelyekre bezsúfolva, 8-10 tagú csoportokban indították útnak őket a magyar határ felé. A nyomozás során a román hatóságok folyamatosan együttműködtek német, magyar, cseh, és vietnami hivatali partnereikkel.
    

A DIICOT által koordinált, az Europol logisztikai segítségével lebonyolított szerdai rajtaütés során kilenc bukaresti, Ilfov, Constanta és Hunyad megyei helyszínen végeztek házkutatást a rendőrök, a határrendészet, parti őrség és csendőrség támogatásával. A házkutatások során 100 ezer eurónyi - különböző valutákból álló - készpénzt és négy, 100 ezer eurós piaci értékre becsült gépkocsit, egy gázpisztolyt, mobiltelefonokat és más bizonyítékokat foglaltak le a hatóságok. A DIICOT hét gyanúsítottat őrizetbe vett, négy másikat hatósági felügyelet alá helyezett bűnszövetkezet létrehozása és embercsempészés gyanújával.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com