Világháborús bomba és százéves hajóroncs került elő az apadó Duna horvátországi szakaszán
Nem mindennapi látványt és komoly veszélyeket is felszínre hozott a Duna rendkívül alacsony vízállása Kelet-Horvátországban: Kiskőszeg (Batina) közelében egy második világháborús légibombára, délebbre, Apátinál (Opatovac) pedig egy csaknem száz éve elsüllyedt hajó roncsára bukkantak - derült ki a Nova TV horvát kereskedelmi televízió riportjából.
A Kiskőszeg térségében megtalált, száz kilogrammos bomba mintegy ötven kilogramm robbanóanyagot tartalmazott. A robbanószerkezetet a rendőrség biztonságos körülmények között megsemmisítette.
Az apadó folyó Apátinál egy másik, jóval látványosabb emléket is feltárt: egy hajóroncsot, amely a helyiek elbeszélése szerint 1937 óta pihen a Duna medrében. Bár a hajó történetét nemzedékek óta ismerik a környéken, a roncs korábban még soha nem látszott ennyire tisztán.
A helyi visszaemlékezések szerint a hajó nagy mennyiségű szenet szállított, amikor ismeretlen okból víz kezdett beáramlani a törzsébe. A kapitány megpróbálta a partra irányítani a járművet, hogy legalább a rakományt megmentse, a manőver azonban nem sikerült.
Hosszúlovász (Lovas) község polgármestere szerint a hajó mintegy ötven vasúti vagonnyi szenet szállíthatott. Az idősebb helyiek úgy emlékeztek, hogy a víz felszínére kerülő szenet annak idején csónakokkal gyűjtötték össze, majd tüzelőként használták fel.
A roncsot elsőként a Duna-parton táborozó hosszúlovásziak vették észre. A különös látvány hamar kisebb szenzációvá vált, miután a hajómaradványról készült fényképeket a település önkormányzata is közzétette. A helyiek tréfásan megjegyezték, hogy az újságírók úgy lepték el a partot, mintha ők maguk süllyesztették volna el a hajót. Azt is elmondták: már ellenőrizték, rejt-e aranyat a roncs, de nem találtak semmit.
A hajózás továbbra is lehetséges a Duna horvátországi szakaszán, a rendkívül alacsony vízállás miatt azonban a szokottnál jóval nagyobb óvatosságra van szükség. A felszín közelébe került roncsok, homokpadok és más mederakadályok miatt akár egy kisebb navigációs hiba is elegendő lehet ahhoz, hogy egy hajó zátonyra fusson.
A riport szerint a most előkerült hajóroncs és a világháborús bomba egyszerre mutatja meg az apadó folyó két arcát: miközben ritkán látható történelmi emlékeket tár fel, rég elfeledett veszélyeket is felszínre hoz.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások