Visszaküldte Klaus Iohannis román elnök a parlamentnek a fekete-tengeri gázkitermelést szabályozó törvényt

Visszaküldte megfontolásra a parlamentnek Klaus Iohannis román elnök a fekete-tengeri gáz kitermelését szabályozó törvényt, amelyet július elején fogadott el a bukaresti törvényhozói testület.Iohannis kifejtette: olyan szabályozásra van szükség, amely hosszú távon méltányosan osztja el a hasznot az állam és a beruházók között és képes hosszú távú együttműködést teremteni a felek között. Iohannis szerint azért kell felülvizsgálni a jogszabályt, mert hosszú távon stabil és kiszámítható szabályozásra van szükség az ágazatban, az elfogadott jogszabály ugyanis ezt nem teszi lehetővé az elnök szerint.

    
A parlament a fekete-tengeri földgáz kitermelésében érdekelt befektetők számára szigorított formában fogadta el jogszabályt, miután Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök kifogásolta, hogy a földgáz kitermeléséből Románia számára nem származik elég haszon. Ezért a parlament megszavazta, hogy a kitermelt gáz mennyiségének függvényében úgynevezett progresszív adózást vezetnek be. A befektetők akkor bírálták ezt a lépést.
    

A Fekete-tengerben több talapzatban is jelentős földgázlelőhelyet találtak, amelyekből a hatóságok becslése szerint Románia évi 18-20 milliárd köbméterre növelheti a jelenlegi 11 milliárd köbméter éves földgázkitermelését. Az egyik talapzat a Neptun, amelyet az amerikai Exxon és az osztrák OMV Petrom termelhet ki. A befektetőknek a jogszabály alapján az idén kell döntést hozniuk arról, hogy megkezdik-e a nyersanyag felszínre hozását.
   

A fekete-tengeri földgázról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárgyalt február elején Bukarestben, és bejelentette: 2022-től lehetőség nyílik jelentős mennyiségű fekete-tengeri gáz Magyarországra szállítására, miután magyar vállalatok kötötték le a gázszállítási útvonal teljes, évi 4,4 milliárd köbméteres szállítási kapacitását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com