Visszaléptetések várhatók a második forduló előtt a Nemzeti Tömörülés feltartóztatására

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Megkezdődtek hétfőn a francia politikai erők között az egyeztetések az úgynevezett köztársasági front létrehozásáról annak érdekében, hogy a nemzetgyűlési választások vasárnapi második fordulójában a Marine Le Pen neve által fémjelzett Nemzeti Tömörülés (RN) ne tudjon abszolút többséget elérni.Három héttel azután, hogy az európai parlamenti választások eredményére hivatkozva Emmanuel Macron államfő feloszlatta a parlament alsóházát és előrehozott választást írt ki, az RN és szövetségesei minden idők legjobb eredményét érték el a vasárnapi első fordulóban: a hivatalos végeredmény szerint a szavazatok 33,14 százalékát szerezték meg 10,6 millió szavazattal. Az RN-nek 39 képviselői helyet már az első fordulóban sikerült elnyernie az 577-ből, köztük Marine Le Pen eddigi frakcióvezetőnek az észak-franciaországi Hénin-Beaumont településen.
    

Második helyen végzett a radikális baloldal, a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Új Népfront nevű baloldali szövetség, amely 27,99 százalékos támogatottságot ért el, és 32 képviselői helyzet szerzett meg az első fordulóban, míg Emmanuel Macron Együtt nevű pártszövetsége megismételte az EP-választásokon elszenvedett vereségét, és a harmadik helyen végzett a szavazatok mindössze 20,04 százalékával.

Az elnöki tábor jelöltjei 65 választókerületben kerültek az élre az első fordulóban.
    

A nagyon magas, 66,71 százalékos részvételi arány következtében az 577 választókerületből 306-ban mind a három nagy politikai blokk jelöltjei továbbjutottak a második fordulóba. Jövő vasárnap azonban várhatóan ennél kevesebb úgynevezett háromszög-választás lesz, miután a baloldal és az elnöki tábor jelöltjei közül a friss nyilatkozatok szerint többen visszalépnek egymás javára annak érdekében, hogy megakadályozzák az RN győzelmét.
    

Az RN az első fordulóbeli győzelme miatt olyan helyzetbe került, hogy a relatív többséget vagy akár az abszolút többséget is megszerezheti. Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés elnöke kijelentette, hogy készen áll pártja győzelme esetén a miniszterelnökségre. Az államfővel politikai "társbérletben dolgozó miniszterelnök lennék, aki tiszteli az alkotmányt és a köztársasági elnök hivatalát, ugyanakkor rendíthetetlen az általunk végrehajtott politikában" - hangsúlyozta vasárnap Bardella, ugyanakkor korábban többször megerősítette, hogy csak akkor vállalja a kormányzást, ha pártja megszerzi az abszolút többséget a második fordulóban. Ebben az esetben úgynevezett politikai társbérlet alakul ki, azaz Emmanuel Macron és az ellenzéke által adott kormány közösen fogja vezetni az országot.
    

Az esetleges visszalépések miatt - amelyeket kedden délután 6 óráig kell bejelenteni - azonban nem kizárt, hogy sem az RN-nek, sem a többi pártnak együtt nem lesz abszolút többsége. "Hét napunk van arra, hogy elkerüljük a katasztrófát Franciaország számára" - jelentette ki Raphael Glucksmann, aki az európai parlamenti választásokon a szocialisták listavezetője volt, s aki a második fordulóban való visszalépésre szólította fel azokat a baloldali jelölteket, akik az első fordulóban a harmadik helyen végeztek.


Radikális baloldali szövetségese, az Engedetlen Franciaország vezetője, Jean-Luc Mélenchon ezt azonban csak abban azokban az esetekben támogatná, ha az RN áll az első helyen. A baloldali szövetség mindenesetre elítéli a Macron-táboron belüli "kakofóniát", azt, hogy a tábor egyelőre nehezen tud egységes álláspontot megfogalmazni a második fordulóval kapcsolatban.
    

Gabriel Attal kormányfő vasárnap úgy fogalmazott, hogy a harmadik helyen továbbjutott jelöltjeit az elnöki többség visszalépteti, és szavazóit "egy olyan jelölt támogatására kéri, aki hozzánk hasonlóan védelmezi a köztársaság értékeit". Bruno Le Maire gazdasági miniszter a maga részéről hétfőn arra kérte a kormánypárti szavazókat, hogy ahol a Macron-párti jelöltek kiestek, "a szociáldemokrata táborra" szavazzanak, de szerinte abba nem tartoznak bele a radikális baloldal képviselői. A nemzetgyűlés leköszönő elnöke, Yael Braun-Pivet pedig "nagykoalíciót" szorgalmazott, amelyben a hagyományos jobboldali párt, a Köztársaságiak (LR) is helyet kaphatnának. Az LR már a választást megelőzően széthúzott, ugyanis egyes jelöltjei Marine Le Pen pártjával indultak szövetségben, míg mások nem hajlandók a Nemzeti Tömörülést támogatni.
    

A visszalépések előtti mandátumbecslések szerint a Nemzeti Tömörülés és szövetségesei a relatív többséget mindenképpen megszerezhetik legalább 240 mandátummal: az Ipsos 230-280 mandátumot előlegezett meg az RN-nek, míg az Elabe intézet szerint akár 260-310 parlamenti helyhez is juthatnak. A visszalépések miatt azonban ezek a számok a hét folyamán várhatóan csökkennek majd.
    

"Még ha a választók nem is követik majd automatikusan politikai vezetőik utasításait, lesz egy olyan hatás, amely nem kedvez az RN-nek" - fogalmazott hétfőn a France2 köztelevízióban Brice Teinturier, az Ipsos kutatásvezetője. A francia alsóházban 289 mandátumra van szükség az abszolút többséghez.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com