Visszatért a pestis

Az emberiség egyik legpusztítóbb kórokozójáról beszélünk, amikor a pestist említjük.


medium_7316086176-370x286A világjárvány 1348 és 1350 között 25 millió ember életéért volt felelős. Európában, Madagaszkáron, Ázsiában, Észak-Afrikában ismét felbukkant.

A legfrissebb adatok szerint 2012-ben búbópestisben 60 ember vesztette életét. Egy kis faluban 2013 decemberében a kórokozó további 20 ember halálát okozta.

Egy madagaszkári intézmény a Pasteur Intézet aggodalmát fejtette ki, hogy a haláleseteket a pestis okozza.

A járvány pedig más településekre is átterjedhet rövid időn belül a környéken uralkodó rossz higiéniás körülmények miatt.

A búbópestist a Yersinia pestis baktérium okozza, amely patkányok bolhái miatt van és átterjed az emberre. A Nemzetközi Vöröskereszt Bizottság is felhívta Madagaszkár figyelmét a veszélyre tavaly októberben.

A helyzetet az is megnehezíti, hogy 2009-ben az országban egy puccs történt és a hatalmat Andry Rajoelina 39 éves volt Dj vette át. A történtek után a zavargások folyamatosak.

2013. december közepére azonosították a tüdőpestis 2 súlyosabb változatát. A búbópestist az ember a patkányok bolhája miatt kaphatja el, de a tüdőpestis emberről emberre is átterjedhet.

A búbópestis tüneteihez hozzátartozik, hogy a nyirokcsomók jelentősen megnagyobbodnak, akár 10 centiméter átmérőjük is lehet. Ezen kívül fájdalmas csomók alakulhatnak ki a test bármelyik részén. A fájdalom, a hidegrázás és az állandó csillapíthatatlan magas láz végez lassan az emberekkel.

huhh

A tüdőpestis sokkal gyorsabb lefolyású, hiszen spontán egy életfontosságú szervet támad meg, a tüdőt. A kórokozó hirtelen fellépő légzési elégtelenséget okoz és a halál akár 24 órán belül is beállhat.

Ypestis large

A jó hír az, hogy az idejében diagnosztizált pestit a mai antibiotikumokkal elég jól lehet gyógyítani. Azonban van veszélye is a dolognak, mert ha a kórokozó mutálódik, rezisztens lehet a gyógyszerekkel szemben. A hidegháború alatt a nagyhatalmak kifejlesztették az új antibiotikum rezisztens fajt biológiai fegyverként.

A fennálló probléma nem csak Madagaszkár, hanem az egész világ problémája, hiszen a veszély a világra nézve is fennáll.

jhugzh

(Idők jelei)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com