Visszavettek munkahelyére több mint 1800 elbocsátott közalkalmazottat

Visszavettek munkahelyére 1823, korábban elbocsátott közalkalmazottat Törökországban egy pénteken megjelent törvényerejű rendelet értelmében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.Az érintetteket a 2016. július 15-ei puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapot keretében azért küldték el állásaikból, mert állítólag felhasználói voltak annak a Bylock nevű titkosított üzenetküldő programnak, amelyen keresztül Ankara szerint az összeesküvést is szervezték.

    
A beszámoló szerint ugyanakkor 262 állami dolgozót menesztettek munkahelyéről, amiért közvetlenül vagy közvetve, de a nemzetbiztonságot veszélyeztető módon kapcsolatban állt a puccskísérletért felelőssé tett, az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi mozgalommal. 214 embert a közigazgatásból, 48-at pedig a haderőtől bocsátottak el pénteken.
    

Akiket kirúgnak, nem dolgozhatnak többé állami intézményben, a munkájukhoz köthető esetleges engedélyeiket bevonják, továbbá szolgálati lakásukból 15 napon kiköltöztetik őket, és érvénytelenítik útlevelüket. Az újabb törvényerejű rendelettel a dél-törökországi Hatay tartományban egy televíziós és egy rádiós csatornát is bezártak terrorpropagandára hivatkozva. Az állam a két sajtóorgánum mindennemű tulajdonát lefoglalja.
    

A török kormány a 2016-os puccskísérlet óta egyebek mellett törvényerejű rendeletekkel irányítja az országot. Másfél év alatt legalább 111 ezer állami alkalmazottat bocsátottak el munkaköréből, száznál is több médiaintézményt pedig bezártak. Bekir Bozdag török kormányszóvivő a hétfői kormányülés utáni sajtótájékoztatóján bejelentette: újabb három hónappal, immár hatodszor is meghosszabbítja majd Törökország január 19. után a rendkívüli állapotot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com