Visszavonta az európai elfogatóparancsot a volt katalán elnök ellen a spanyol legfelsőbb bíróság

Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Visszavonta az európai elfogatóparancsot a Brüsszelben tartózkodó Carles Puigdemont volt katalán elnök és leváltott kormánya négy tagja ellen a spanyol legfelsőbb bíróság kedden.Pablo Llarena bíró ezzel lemondott a belga igazságszoltáltatás együttműködése iránti kérelemről. Döntését egyebek mellett azzal indokolta, hogy a politikusoknak, úgy tűnik, szándékában áll visszatérni Spanyolországba, mivel jelöltek a december 21-i katalán parlamenti választásokon.

    
Az indoklásban az is szerepelt, hogy az európai elfogatóparancsot még a spanyol központi büntetőbíróság adta ki november 2-án, az ügy azonban azóta onnan átkerült a legfelsőbb bíróságra, ő maga pedig egységes eljárást szeretne lefolytatni.

A bíró indoklásában kitért arra a lehetőségre is, hogy a belga bíróság dönthet például úgy is: részben megtagadja az európai elfogatóparancs végrehajtását.
    

Tudomása szerint a belga ügyészség ugyan támogatja a volt katalán vezetők kiadatását, de nem minden olyan bűncselekményben, amely miatt azt kezdeményezte Spanyolország, ez pedig "lényeges torzítást" eredményezhet, és nehezítené a "homogén" ítélkezést. Miközben épp ebből a célból vette át az eljárásokat a legfelsőbb bíróság Spanyolországban - tette hozzá.
    

Pablo Llarena szerint ráadásul mindez hátrányos helyzetbe hozhatja azokat a volt katalán vezetőket, akik nem hagyták el az országot, hanem az igazságszolgáltatás rendelkezésére álltak. Az egységes döntéshozatallal kapcsolatban részletezte azt is, hogy a vádhatóság által megfogalmazott bűncselekmények csoportos elkövetését vizsgálják az eljárásban.
    

A spanyol sajtó bírósági forrásokra hivatkozva azt írta: a nemzeti elfogatóparancs továbbra is érvényben marad a Brüsszelben lévő volt katalán kormánytagokkal szemben. A katalán politikusok október 30-a óta tartózkodnak Brüsszelben, a kiadatási ügyben illetékes belga bíróság épp hétfőn halasztotta december 14-ére döntését az eljárásban.
    

A spanyol legfőbb ügyész lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezett eljárást a leváltott katalán kormány és a feloszlatott katalán parlament elnökségének tagjaival szemben arra hivatkozva, hogy "döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött az alkotmány teljes semmibevételével október 27-én".
    

A spanyol büntető törvénykönyv a zendülést közrend elleni bűncselekményként nevesíti, szemben a magyarral, amely katonai bűncselekményként tartja számon. A  volt katalán kormány nyolc tagja november 2-án került előzetes letartóztatásba, amit a spanyol központi büntetőbíróság akkor a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítékok megsemmisítésének veszélyével indokolt.
   

Pablo Llarena bíró hétfőn úgy döntött, hogy közülük hatan óvadék ellenében szabadlábon védekezhetnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com