Vlagyimir Putyin: 34 ország szeretne részt venni a BRICS tevékenységében

Harmincnégy ország szeretne valamilyen formában részt venni a BRICS tevékenységében - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a tömörülés magasrangú képviselőinek biztonsági kérdésekkel foglalkozó csütörtöki találkozóján.Közölte, hogy Oroszország a BRICS soros elnökeként elősegítette az új tagországok leggyorsabb és legszervesebb integrációját a közösség valamennyi mechanizmusába. Felkérte a tagországok képviselőit, közöljék az államfőikkel, hogy szívesen látják őket az október 22-24-én Kazanyban esedékes csúcstalálkozón, ahol a tervek szerint "érdemben megvitatják az átfogó partnerség további erősítésének kilátásait".

Az orosz diplomácia vezetője, Szergej Lavrov korábban elmondta: a BRICS-országok külügyminiszterei úgy döntöttek, hogy szünetet tartanak az új tagok felvételében. Helyettese, Szergej Rjabkov közölte, hogy most dolgozzák ki a partnerországok új kategóriájának kritériumait. Ezeket - a partnerországok listájával együtt -, a kazanyi csúcstalálkozóig jóváhagyásra benyújtják a tagállamok vezetőinek.

Putyin csütörtökön külön megbeszélést folytatott Vang Ji kínai külügyminiszterrel, aki bejelentette, hogy Hszi Csin-ping elnök részt vesz majd a kazanyi csúcson. Az orosz elnök azt hangoztatta, hogy Moszkva és Peking síkraszáll az igazságos és demokratikus, a nemzetközi jogon, a szuverenitáson és az egyenlőségen alapuló világrend elvei mellett, amelyeket szerinte a globális dél országai - amelyek a világ többségét alkotják - is támogatnak.

Az idei orosz BRICS-elnökség elején a közösség eredeti felálláshoz - Brazília, Oroszországhoz, Indiához, Kínához és Dél-Afrikához - új tagként Etiópia, Irán, az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia csatlakozott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com