Vlagyivosztokba helyeztette át Putyin az orosz Távol-Kelet székhelyét

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Rendeletben helyeztette át Habarovszkból Vlagyivosztokba csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök a Távol-keleti Szövetségi Körzet székhelyét.A makrorégió székhelyének áthelyezését Oleg Kozsemjako, az orosz Tengermelléki terület ügyvezető kormányzója kezdeményezte október elején. Egyebek között azzal érvelt, hogy állam- és kormányfők részvételével éppen Vlagyivosztokban rendezik meg az éves Keleti Gazdasági Fórumot, és a térség fejlesztését célzó számos projekt is ebből a városból indult ki.

    
Az ötletet az Interfax hírügynökség szerint mind Szergej Furgal, a Habarovszki terület kormányzója, mind Szergej Kravcsuk, Vlagyivosztok polgármestere ellenezte. Putyin viszont, a Távol-Kelet fejlesztésében illetékes minisztérium előzetes tanulmánya alapján, a Kreml szóvivőjének közlése szerint hétfőn áldását adta a változásra.
    

Kozsemjakót, aki korábban Szahalint igazgatta, az orosz elnök azt követően nevezte ki ügyvivőnek a Tengermelléki terület élére, hogy csalások miatt a választási hatóság megsemmisítette a szeptember 9-én és 16-án, két fordulóban megtartott helyi kormányzóválasztás eredményét. A választást, amelyen a hivatalban lévő ügyvezető kormányzó, az Egységes Oroszország által támogatott, de függetlenként bejegyzett Kozsemjako is indul, vasárnap tartják meg. A politikus az elmúlt hónapokban az országos állami tévécsatornák hírműsorainak gyakori szereplőjévé vált.
    

Szeptemberben Oroszország 22 régiójában tartottak vezetőválasztást, amelyek közül 18-at a kormányzó Egységes Oroszország nyert meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

A bajor főváros rendőrsége kiadta a december 19-ei belvárosi ékszerrablás videójából kikockázott fotókat, elsősorban a maszkot nem viselő, 45 év körüli férfiét, a megtalálásához ugyanis a lakosság segítségét kérik.

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Donald Eugene Fields (60) már nem tartozik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tíz legkeresettebb bűnözője közé.

Lecsaptak a börtönmaffiára

Lecsaptak a börtönmaffiára

San Diego megyében fél éven át tartó, fedett akció zárult elfogásokkal, és még börtönökben is voltak letartóztatások, mert az ügyben érintett alvilági szervezet onnan szervezkedik.

Nem látni a drogtól a rendőrt

Nem látni a drogtól a rendőrt

A torontói rendőrség történetének legnagyobb kábítószerfogásával zárult a Project Castillo, amelyet augusztusban indítottak egy drogcsempész- és terjesztőhálózat felszámolására.

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Szilveszter napján különös szöveges üzenetet kapott a floridai Bay megyei seriffhivatal egyik rendőre.

Kémény legény

Kémény legény

A Massachusetts állam déli partján fekvő Fall River egyik társasházi lakásában rendőrségi felügyelettel kellett elbontani egy kéményt, ugyanis beleszorult egy drogdíler. Robert Laglias (34) azon keresztül szeretett volna elmenekülni.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

http://ujhazak.com