Volt főügyészt és magas rangú rendőri vezetőt fogtak el Montenegróban

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Hivatali visszaélés és bűnszervezet alakításának gyanújával fogta el a rendőrség Milivoj Katnic volt montenegrói különleges főügyészt és Zoran Lazovic korábbi rendőrségi vezetőt - közölte a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) hétfőn.Zoran Lazovic volt helyettes rendőrfőkapitányt azzal gyanúsítják: jóváhagyta, hogy a hírhedt szerb kavacsi klán két tagja, Veljko Belivuk és Marko Miljkovic szabadon átléphesse a montenegrói határt, és beléphessen az országba, valamint lehetővé tette, hogy a szintén szervezett bűnözői kapcsolatokkal rendelkező Dusko Roganovicot súlyos vádak alól mentsék fel. Milivoj Katnic volt különleges főügyész pedig a gyanú szerint mindebben segítette az egykori rendőrségi vezetőt.
    

Az ügyészség szerint a volt főügyész és a rendőrségi vezető mellett a bűnszervezet tagja volt Sasa Cadjenovic korábbi különleges ügyész, továbbá Zoran Lazovic fia, Petar Lazovic, akit 2022 júliusában fogtak el. Az ügyészség tájékoztatása szerint a férfiak ellen 2020-ban kezdtek nyomozást. A montenegrói hatóságok olyan üzenetváltásokat és felvételeket szereztek meg, amelyek egy titkos applikáción keresztül zajlottak, és terhelőnek bizonyultak az elfogottakra nézve. Az egyik, 2011. november 27-i üzenetben Zoran Lazovic azt írta a kavacsi klán vezetőjének, Radoje Zvicernek, hogy "kihúzták a feljelentésből Dusko Roganovic nevét".
    

Az Alfa fedőnevű műveletet - amelynek során a két gyanúsítottat elfogták - hosszú hónapok nyomozása előzte meg - közölte a montenegrói különleges ügyészség hozzátéve: tevékenysége a szervezett bűnözés felszámolására irányul. Az RTCG emlékeztetett arra, hogy a most elfogott két magas beosztású állami hivatalnokot a korábbi években éppen a szervezett bűnözés elleni harc jelentős képviselőinek tartották.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com