Von der Leyen: az EU több mint 33 millió eurós egészségügyi segélyt ajánl fel Libanonnak

Az Európai Bizottság több mint 33 millió eurót (mintegy 11,6 milliárd forint) mozgósít a sürgős egészségügyi igények kielégítésére, az orvosi ellátás támogatására és a szükséges felszerelések beszerzésére Libanonban - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön.Az uniós bizottság elnöke Hasszan Diab libanoni miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetését követően kiadott közleményében arról tájékoztatott, hogy a tűzoltók, a túlélők után kutató keresőkutyák és az unió Kopernikusz műholdas rendszerének rendelkezésre bocsátása mellett az unió a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris anyagok területén jártas szakértői csoportok szolgálatait ajánlja fel. Katonai hajókat, helikoptereket küld a térségbe a gyógyellátás gördülékenyebbé tétele, a sebesültek és rászorulók, valamint az orvosi és védőfelszerelések szállításának megkönnyítése érdekében.

    
Azt közölte, hogy az uniós bizottság fontolóra veszi a folyamatban lévő humanitárius segítségnyújtás fokozását a szükségletek értékelésétől függően. Szakértők és a felszerelések lehetséges mozgósítását a keletkezett kár mértékének felmérésére, valamint a veszélyes anyagok, például azbeszt és egyéb vegyi anyagok kezelésére.
   

Von der Leyen kiemelte, hogy az uniós bizottság készen áll, hogy megvizsgálja, miként fokozhatná kereskedelmi kapcsolatait, egyebek mellett a vámkezelés területén. Felajánlotta az EU segítségét a Bejrút újjáépítéséhez szükséges teljes körű értékelés elvégzéséhez, valamint az ahhoz szükséges gazdasági támogatás felszabadításához.
    

Az uniós bizottság elnöke hangsúlyozta, az Európai Unió nagy jelentőséget tulajdonít Libanon egységének és stabilitásának, amelyek szavai szerint mind az ország, mind pedig a régió szempontjából rendkívül fontosak. Kiemelte, Libanon számára a tragikus esemény alkalmat kell teremtsen arra, hogy a politikai erők egyesítésék erejüket az országot érő kihívások kezelése érdekében.
    

A bejrúti kikötőben kedd este történt robbanás következtében legkevesebb 137 ember életét vesztette, hozzávetőleg ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A hatóságok szerint egy korábban elkobzott hajó vegyianyag-rakománya robbant fel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

http://ujhazak.com