Von der Leyen: Európa jövője a tét

Európa jövője a tét, az Európai Politikai Közösség rendezvénye jó lehetőség számunkra, hogy minden olyan témát áttekintsünk, amely mindannyiunk közös érdeke - mondta Ursula Von der Leyen csütörtökön Budapesten az EPC csúcs előtt újságíróknak.Az Európai Bizottság elnöke kiemelte: Európának meg kell mutatnia, hogy közösen kell felelősséget vállalnia, ahogy az a pandémia idején, az akkor tett gazdasági lépésekkel történt, illetve ahogy ez a kiállás megmutatkozott az energiaválság idején is, amelyet Oroszország Ukrajna elleni háborúja okozott.

"Három fő kérdést kell Budapesten megvitatnunk. Az első egy közös terv a versenyképesség, a digitalizáció és a dekarbonizáció elősegítésére.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A második az, hogy leküzdjük általános függőségeinket, és egyenlőbb versenyfeltételeket teremtsünk gazdaságunk és vállalkozásaink számára. Mindkét pont alapvetően a Mario Draghi által beterjesztett jelentésen alapul. A harmadik elem pedig az, hogy növeljük védelmi képességeinket és beruházásainkat, illetve kiterjesszük a felkészültségünk fokát, amiről a Niinistö-jelentés szól" - fejtette ki Ursula Von der Leyen.

Mint megjegyezte, egy évvel ezelőtt kérte fel Mario Draghi volt olasz kormányfőt és Sauli Niinistö volt finn államfőt, hogy írják meg ezeket a jelentéseket, és most ezekre építkeznek. "Európa jövője a mi kezünkben van, most kell cselekednünk". Ursula Von der Leyen gratulált Donald Trumpnak, az Egyesült Államok újonnan megválasztott elnökének "egyértelmű győzelméhez".

"Várakozással tekintek az elé, hogy ismét együtt dolgozzunk, és erősítsük a transzatlanti kötelékeket. Át fogjuk tekinteni, milyen feladatok állnak előttünk. Van tapasztalatom a Trump elnökkel való együttműködésben a korábbi elnöki időszakából, tehát van mire építeni. Nagyon fontos, hogy együtt elemezzük a közös érdekeinket" - hangsúlyozta az Európai Bizottság elnöke.

Kérdésre válaszolva leszögezte: az Európai Unió számára fontos, hogy azon az úton maradjon, amelyen már évek óta halad. "Ez egy sikeres út, amelyen a részes országok együtt dolgoznak, leküzdve a kihívásokat, és ami a legfontosabb, saját kezükbe véve a felelősséget".

Szerinte az elmúlt évek egyik nagyon fontos tapasztalata volt az európaiak számára, hogy ha kihívások állnak előttük, azokat egyetlen tagállam sem képes egyedül kezelni. Az orosz-ukrán háború vonatkozásában egy másik kérdésre az Európai Bizottság elnöke arról beszélt: mindannyiuk érdeke, hogy a világ autokratái nagyon világos üzenetet kapjanak arról, nem l tezik a hatalomhoz való jog, és a jogállamiság fontos dolog.

"Közös érdekünk, hogy senkinek ne engedjük meg, hogy másokat megfélemlítsen, és hogy megmutassuk, tisztességesnek kell lenni, meg kell őrizni az országok integritását, és ezt meg kell védeni. Ezen dolgozunk" - mondta végül Ursula Von der Leyen. Az Európai Politikai Közösség (EPC) csütörtöki budapesti csúcstalálkozójára 47 állam- és kormányfő, illetve jelentős nemzetközi szervezetek vezetői kaptak meghívást.

(Forrás. MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com