Vucic: az új orosz légvédelmi ütegek erősítik a semlegességet

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: A fegyverek erősítik Szerbiát és az ország eltökéltségét a katonai semlegesség iránt - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb államfő azzal összefüggésben, hogy az Oroszországtól vásárolt hat Pancir-Sz1 légvédelmi ütegből kettő megérkezett Szerbiába.A szerb közszolgálati televízió beszámolója szerint a szerb államfő kiemelte, tisztában van azzal is, hogy az orosz rakétarendszer beszerzése miatt a Nyugat még erőteljesebb nyomást fog gyakorolni Szerbiára.

    
A Prva Televíziónak nyilatkozva Aleksandar Vucic azt is kifejtette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök rábeszélésének engedve döntött úgy, hogy Szerbiának ezt a légvédelmi rendszert kell megvásárolnia, az orosz elnök ugyanis rámutatott, hogy a Pancir-Sz1 nagyon hatékonynak bizonyult Szíriában. Emellett a rendszer a korszerű hadviselésben is elengedhetetlenné vált, a dróntámadások megakadályozásában kulcsfontosságú lehet - húzta alá a szerb elnök.
    

A NATO-tagországok szerint Oroszország a szerb hadsereg erősítésével igyekszik megőrizni egyre csökkenő befolyását a Balkánon. A Pancir-Sz1 légvédelmi rendszerek a gyalogsági, tüzérségi és légvédelmi erőket védik kis magasságból támadó harci repülőgépek, helikopterek és manőverező robotrepülőgépek ellen. Az önjáró légvédelmi harcjárművek rakétáinak hatótávolsága körülbelül 20 kilométer.
    

Aleksandar Vulin szerb védelmi miniszter egy hete - Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter belgrádi látogatása alkalmával - leszögezte, hogy Szerbia a katonai semlegesség híve, ezért nem kíván csatlakozni sem a NATO-hoz, sem más katonai tömbhöz, a semlegesség megőrzéséhez azonban erős hadseregre van szüksége. Erős hadsereget pedig önállóan nem tudna felállítani és korszerűsíteni, ebben segít neki Oroszország. Az erős hadsereg a térség stabilitásának és fejlődésének a biztosítéka - húzta alá a szerb tárcavezető.
    

Oroszországot és Szerbiát kulturális, vallási és történelmi kapcsolatok kötik egymáshoz, Moszkva több szinten is segíti Belgrádot, a nemzetközi szervezetekben például akadályozza Koszovó felvételét, mert Belgrádhoz hasonlóan úgy véli, hogy Pristina 2008-as függetlenségének egyoldalú kikiáltása érvénytelen, Koszovó továbbra is Szerbia déli tartománya. Az európai uniós tagságra törekvő Szerbia vezetői az évek során többször is közölték, nem kívánják megszakítani kapcsolataikat Oroszországgal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com