Wallenberget a Szovjetunióban felsőbb utasításra kivégezték Szerov volt KGB-főnök emlékiratai szerint

A magyar zsidók tízezreinek életét megmentő svéd diplomatát, Raoul Wallenberget Ivan Szerov volt KGB-főnök frissen napvilágra került emlékiratai szerint a Szovjetunióban annak idején felsőbb utasításra kivégezték - közölte a Háárec című izraeli újság honlapja vasárnap, hozzátéve: ezzel magas rangú volt szovjet illetékes első alkalommal ismerte be a diplomata megölését.

A második világháború vége óta rejtély, hogy mi lett a sorsa az 1912-ben született svéd üzletembernek, Raoul Wallenbergnek, akit 1944 nyarán a svéd külügyminisztérium Budapestre küldött, hogy segítsen a magyar zsidóknak.

háárec

Az akkor harmincnégy éves svéd embermentő diplomáciai védettséget ígérő menleveleket osztogatott, ún. "védett" házakat hozott létre Budapesten, amelyek lakóinak svéd állampolgárságot és a háború utánra névlegesen befogadást ígértek Svédországba. Wallenberg a zsidó gyerekek ezreit is otthonokban védte, sőt olykor személyesen - többször élete kockáztatásával - mentett ki embereket Auschwitzba induló transzportokból vagy halálmenetekből.

Eltűnése óta foglalkoztatja a világot a rejtély, hogy vajon hová tűnt el, miután 1945 január tizenharmadikán Pesten egy orosz őrnagy elvitte magával.

Ettől kezdve sorsáról mindeddig csak találgatások voltak.

A Háárec szerint a "Feljegyzések egy bőröndből: a KGB első főnökének - halála után 25 évvel megtalált - titkos naplója" című, júniusban megjelent új orosz könyv megoldást kínál Raoul Wallenberg eltűnésének rejtélyére.

A KGB szovjet titkosszolgálat 1954 és 1958 közötti főnökének, Ivan Szerovnak kéziratban lévő emlékiratai évtizedekig egykori nyaralójának, dácsájának egy titkos falában rejtőztek, ahonnan négy évvel ezelőtt kerültek elő egy átépítés során.

Ivan Szerov naplójában azt állítja, hogy a svéd diplomatát felső parancsra kivégezték.

Ivan Szerov könyvében ezt írja: "semmi kétségem, hogy Wallenberget 1947-ben kivégezték".

Emellett azt is megjegyzi: Viktor Abakumov, a szovjet titkosrendőrség egykori főnöke azt állította, hogy egyenesen Sztálinnak, valamint Molotovnak, a második világháború idején regnáló szovjet külügyminiszternek a parancsára végeztek vele. Szerov szerint ezt állította kihallgatásán az 1954-ben kivégzett Abakumov.

Szerov frissen nyilvánosságra került naplójában azt is rögzítette, hogy betekinthetett Wallenberg személyes dossziéjába - melynek létezését a szovjet hatóságok évtizedekig tagadták - és abban egy olyan iratot látott két hivatalnok kézjegyével ellátva, amely szerint Wallenberg holttestét elhamvasztották.

Emlékirataiban mindössze hat oldalt szentelt a Wallenberg-ügynek, miután Sztálin utódja, Nyikita Hruscsov megkérte, hogy vizsgálja ki az elrabolt svéd diplomatával történteket. Szerov azt is megírta, hogy nem sikerült részleteket megtudnia Wallenberg halálának körülményeiről, és nem talált bizonyítékot arra, hogy kém lett volna.

Korábban a szovjet hatóságok azt állították, hogy Wallenberg 1947-ben a börtönben meghalt, de ezúttal egy egykori illetékes egyértelműen azt állítja, hogy nem természetes halállal halt meg, hanem megölték, noha a kivégzéséről határozó parancs egykori okát továbbra sem jelöli meg.

1957-ben a Szovjetunió akkori felelősei azt állították, hogy Wallenberg szívrohamban életét vesztette, majd 1991-ben, a Szovjetunió összeomlása után egy svéd-orosz vizsgálóbizottságot alakítottak halála körülményeinek feltárására.

Ennek a bizottságnak a 2000-ben nyilvánosságra hozott jelentése azonban végül nem derített fényt a történtekre, viszont azt állította, hogy a rejtéllyel kapcsolatos korabeli iratokat meghamisították vagy megsemmisítették.

A vészkorszakban végrehajtott hőstetteiért 1966-ban a jeruzsálemi Jad Vasem Holokauszt Emlékintézet a Világ Igaza kitüntetést adományozta Wallenbergnek, akinek hollétéről akkoriban semmit sem lehetett tudni.

A napló napvilágra kerülése is regénybe illő: Vera Szerova, Ivan Szerov egyetlen unokája megörökölte nagyapja dácsáját, és négy évvel ezelőtt elkezdte felújítani az épület garázsát. A kőművesek egy fal lebontásakor bukkantak a kéziratra, néhány elrejtett, papírokkal teli bőröndre.

Egy orosz könyvkiadó hatszázharminckét oldalas könyvben jelentette meg a volt KGB-főnök emlékiratait, és egy kis hadtörténeti múzeumban kiállítás is nyílt az anyagból.

Szerov később a KGB éléről a katonai hírszerzés vezetéséhez került, majd karrierje megtört, amikor egyik beosztottjáról kiderült, hogy nyugati kém volt. 1990-ben, nyolcvannégy évesen hunyt el szívinfarktusban.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com