Washingtonban az erdélyi magyarok kisebbségi jogairól ad tájékoztatást az RMDSZ küldöttsége

A magyar nemzeti kisebbségek ügyéről, valamint a romániai magyarság helyzetéről ad tájékoztatást Washingtonban több intézménynek és törvényhozási képviselőknek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) delegációja hétfőtől.A Kelemen Hunor pártelnök által vezetett küldöttség hétfő este helyi magyarokkal találkozott a New York-i központú Magyar Emberi Jogok Alapítvány és a washingtoni Kossuth Alapítvány szervezésében az amerikai fővárosban működő Kossuth Házban. Kelemen Hunor beszámolt arról: az amerikai döntéshozókat és döntés-előkészítőket tájékoztatták arról, hogy milyen kisebbségi jogi hiányosságokat tapasztalnak, részben az egyházi és közösségi vagyonok visszaszolgáltatása terén.
    

A washingtoni hallgatóság előtt azt is mondta, Romániában újra és újra vannak politikai törekvések arra, hogy a már megszerzett kisebbségi jogokból visszavegyenek, ezért újra és újra meg kell erősíteni ezeket a jogokat. A látogatás céljával kapcsolatban az RMDSZ elnöke az MTI-nek adott interjúban is közölte: az amerikai politika képviselői felé azt próbálják közvetíteni, hogy az Európai Unió és a NATO perifériáján fekvő Romániában a többség-kisebbség viszonya több mint pusztán emberi jogi kérdés, mert egyben biztonságpolitikai kérdés is.
    

A biztonságpolitikai szempontokat a mai amerikai adminisztráció is sokkal inkább megérti, mint hogyha pusztán elvont emberi jogokról lenne szó - vázolta Kelemen Hunor, hozzátéve: bíznak az amerikai nyomásgyakorlásban Romániára a kisebbségi ügyekben, arra alapozva, hogy Bukarestben általában meghallják az amerikai fővárosból érkező üzeneteket.
    

Arra is rámutatott, hogy jelenleg nem kedvez a közhangulat a kisebbségi jogok bővítésének, és nehezedtek az érdekérvényesítési lehetőségek az ukrajnai háború nyomán. Az erdélyi magyar politikus, korábbi román miniszterelnök-helyettes a washingtoni Kossuth Házban tartott eseményen beszámolt az erdélyi magyarság létszámának alakulásáról is, valamint az RMDSZ távozásának körülményeiről a román kormányból.
   

Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője a kisebbségi jogok érvényesítésének európai kereteiről adott tájékoztatást a washingtoni magyar közösség tagjainak. Közölte: azt várják, hogy Washington jobban odafigyeljen az erdélyi magyarok ügyére, valamint szélesebb értelemben, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió szorosabban együttműködjön az emberi jogokat, ezen belül a nemzeti kisebbségi jogokat illetően.
    

Az RMDSZ küldöttségének tagjai a hét végéig tartózkodnak az amerikai fővárosban, ahol számos intézmény képviselőivel találkoznak, majd pénteken részt vesznek az Amerikai Magyar Koalíció évzáró eseményén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com