Weber: az Európai Tanácsnak mihamarabb napirendjére kell vennie a hetes cikk szerinti eljárások ügyét

Az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanácsnak napirendjére kell vennie a 7-es cikk szerinti eljárások ügyét, és úgy a magyar, mint a lengyel esetben közös megoldást kell találnia a közös uniós értékek védelme érdekében - jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője Strasbourgban kedden.Weber az Európai Parlament plenáris ülésének margóján tartott sajtótájékoztatóján, újságírói kérdésre válaszolva botrányosnak nevezte, hogy az Európai Tanács még mindig nem tárgyalja a jogállmaisággal összefüggő eljárások ügyét. Véleménye szerint ez azt jelenti, hogy az uniós tanács nem tartja tiszteletben a vonatkozó uniós szerződéseket.

    
"Az Európai Tanácsnak be kell tartania a lisszaboni szerződésben foglaltakat, és megoldást kell találnia a két országot is érintő 7-es cikk szerinti eljárást illetően az elkövetkező uniós csúcsok egyikén" - mondta. Rendkívül aggasztónak nevezte a lengyel igazságszolgáltatás helyzetét. Mint mondta, a legutóbb elfogadott törvények által sokat romlott a bírói testület függetlensége. Kijelentette, hogy az Európai Bizottságnak azonnal az Európai Unió Bíróságához kell fordulnia a szükséges intézkedések meghozatala érdekében.
    

"Nem lehet elmenni a lengyel intézkedések mellett, ugyanis válságos helyzet van kialakulóban" - fogalmazott. A frakcióvezető felszólította Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét, hogy mihamarabb vegye az uniós tanács napirendjére és törekedjen a jogállamiság helyzetével összefüggő magyar és lengyel ügyek lezárására.
   

Deutsch Tamás EP-képviselő Twitter-üzenetében a Fidesz uniós parlamenti képviselőcsoportja nevében üdvözölte Manfred Weber nyilatkozatát. Kijelentette: a magyar kormány kérése már jó ideje az, hogy a tanács tárgyalja és zárja le az eljárást, amilyen gyorsan csak lehetséges. "A boszorkányüldözésnek véget kell vetni" - fogalmazott a képviselő.
    

A 7-es cikk szerinti eljárás - amelyet Magyarország esetében az Európai Parlament, Lengyelország esetében pedig az Európai Bizottság kezdeményezett - célja, hogy megállapítsa: fennáll-e a tagállamok esetében az unió alapértékei megsértésének veszélye. A magyar esetben az EP elsősorban az igazságszolgáltatás függetlensége, a szólásszabadság, a korrupció, a kisebbségek jogai, és a bevándorlók és menekültek helyzete miatt fejezte ki aggodalmát. Lengyelország esetében a hatalmi ágak szétválasztása, az igazságszolgáltatás függetlensége és az alapjogok adtak okot az eljárás megindítására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com