Winkler Gyula és Vincze Loránt került befutónak számító helyre az RMDSZ jelöltlistáján

Az újabb mandátumra pályázó Winkler Gyula európai parlamenti képviselőt, és Vincze Lorántot, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnökét sorolta befutónak számító helyre  pénteki  kolozsvári ülésén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Állandó Tanácsa (SZÁT).A rangsorolás eredményét Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jelentette be a SZÁT-ülés után. A lista harmadik helyére Hegedüs Csilla, a szövetség kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, negyedik helyére Oltean Csongor, az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnöke, ötödik helyére Sógor Csaba leköszönő EP-képviselő került.

    
A Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is koalíciós lista állítását kérte az RMDSZ-től. Kelemen Hunor ezt elfogadhatatlannak tartotta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Burgenlandi bikamentők

Burgenlandi bikamentők

Két osztrák járőr helybéli gazdák és munkagépek segítségével szabadított ki a sár és egy árok fogságából két szarvasmarhát Köröstyén külterületén.

63 év után találták meg a buszmegállóból eltűnt nőt

63 év után találták meg a buszmegállóból eltűnt nőt

Eredményre vezetett az újranyitott nyomozás.

50 millió dolláros kártérítést kap a férfi, akinek ölébe borult a forró tea a Starbucksban

50 millió dolláros kártérítést kap a férfi, akinek ölébe borult a forró tea a Starbucksban

Súlyos égési sérüléseket szenvedett Michael Garcia.

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

A bajor főváros rendőrsége kiadta a december 19-ei belvárosi ékszerrablás videójából kikockázott fotókat, elsősorban a maszkot nem viselő, 45 év körüli férfiét, a megtalálásához ugyanis a lakosság segítségét kérik.

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Donald Eugene Fields (60) már nem tartozik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tíz legkeresettebb bűnözője közé.

Lecsaptak a börtönmaffiára

Lecsaptak a börtönmaffiára

San Diego megyében fél éven át tartó, fedett akció zárult elfogásokkal, és még börtönökben is voltak letartóztatások, mert az ügyben érintett alvilági szervezet onnan szervezkedik.

Nem látni a drogtól a rendőrt

Nem látni a drogtól a rendőrt

A torontói rendőrség történetének legnagyobb kábítószerfogásával zárult a Project Castillo, amelyet augusztusban indítottak egy drogcsempész- és terjesztőhálózat felszámolására.

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Szilveszter napján különös szöveges üzenetet kapott a floridai Bay megyei seriffhivatal egyik rendőre.

Kémény legény

Kémény legény

A Massachusetts állam déli partján fekvő Fall River egyik társasházi lakásában rendőrségi felügyelettel kellett elbontani egy kéményt, ugyanis beleszorult egy drogdíler. Robert Laglias (34) azon keresztül szeretett volna elmenekülni.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

http://ujhazak.com