Zaklatják a rendőrök az özvegyasszonyt

Nyolc éve halott a nő férje, ám a New York-i zsaruk mégis rendszeresen feltúrják a lakást, a férfit keresve.Brooklyn dead man harrased by cops
A brooklyni Karen Jordan megelégelte, hogy nincs nyugta a rendőröktől, ezért beperelte őket egy szövetségi bíróságon. Az özvegyasszonynak abból lett elege, hogy az elmúlt nyolc évben, idén már négyszer, rendszeresen megjelennek nála a zsaruk, akik a férjét keresik.

Karen azonban hiába mondja el újra és újra, hogy James Jordan Sr. 2006-ban meghalt, a rendőrök mindig feltúrják a lakást a férfit keresve. Az özvegy már azzal is próbálkozott, hogy kitette a bejárati ajtóra a férje halotti bizonyítványát, hogy a hatóság emberei azt lássák meg először, ha megjelennek.

Az elkeseredett Karen elmondta a Sunnak, hogy a rendőrök mindent felforgatnak, kiürítik a fiókokat, a szekrények, és borzalmas kérdésekkel bombázzák a gyerekeket, és őt. Ha pedig megpróbálja elmagyarázni, hogy a férje halott, akkor a rendőrök megfenyegetik, hogy letartóztatják, ha nem marad csendben.

Az özvegyasszony, a bosszankodás mellett, furcsának is tartja a házkutatást, mert a biztonsági őrként dolgozott férjének csak apró rendőrségi ügyei voltak. Utoljára 1996-ban tartóztatták le, mert átugrotta a metró fizetőkapuját.

A halott férj fia, a 31 éves James Jordan Jr az újságnak elmondta, hogy előfordult olyan eset, hogy a rendőrség az éjszaka közepén rontott rájuk, és akkor sem értették meg, hogy az idősebb Jordan már halott.

A Sun megkeresésére, hogy miért keresik ilyen megszállottan a halott férfit, a rendőrség nem adott tájékoztatást.

(Forrás: ameriport.hu)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com