Zaporozsje a második Fukushima?

Háborús katasztrófa méretű veszély fenyegeti egész Európa legnagyobb teljesítményével rendelkező atomerőművét Ukrajnában!


Az ukrán miniszterelnök Arszenyij Jacenyuk és Vologyimir Demcsisin ukrán energetikai miniszter bejelentése szerint Ukrajna legnagyobb atomerőművében egy kisebb baleset adódott.

zz

Az energetikai miniszter arról adott tájékoztatást, hogy az atomerőmű elektromos elosztórendszere hibásodott meg, de a reaktorok nem voltak érintettek a meghibásodásban.

Az orosz Interfax hírügynökség azonban egészen más híreket tesz közzé, mert a baleset nem elbagatellizálható. Ugyanis a 3-as reaktorban egy 1000 megawattos reaktor működik. A meghibásodás miatt Ukrajnában sok helyen akadozik az áramellátás. Az ország egyébként is egy energetikai válság felé tart a háború miatt olyan szinten, hogy az még a hagyományos fa és szén tüzelőanyagok felhasználását is veszélyezteti.

Ráadásul Ukrajnának ezen a területein nagyon kemény fagyok vannak már most.


Az energetikai miniszter ígéretet tett arra, hogy a problémát mihamarább meg fogják oldani szakemberek segítségével. A reaktorban egyébként még mindig riadókészültség van. A miniszter szavaiból az is kivehető, hogy igazán nem tudják, hogy a meghibásodást mi okozta.

A miniszter még azt is elmondta, hogy a meghibásodás csupán az erőmű generátorát érintette. A vészleállás azért jött létre, mert fémtolvajok belevágtak az erőművet összekötő távvezetéket tartó oszlopba, ami aztán kidőlt.

Ez azonban sovány magyarázat, mert néhány ismeretlen fémtolvaj állítólagos cselekedetére nem lehet kenni a következményeket.

Azonban valószínű, hogy sokkal összetettebb dologról van szó. Ez év június közepén a Segodnya.ru közlése szerint a Zaporozsje atomerőművet egy amerikai kommandós csapat foglalta el! Az ukrán hírforrások természetesen ezt a hírt cáfolták.

Az is ismeretes, hogy Dimitrij Jaros szabad csapatai már fenyegettek gázvezetékek felrobbantásával. Állítólag ez a csapat volt, ami egy időre hatalmába kerítette a Rivnei atomerőművet.

zzz4

Valójában a Zaporozsje atomerőművet, ha veszély fenyegeti, akkor veszélyben van az egész kelet-közép-európai térség is.

A Zaporozsje atomerőmű Ukrajna Zaporozsje területén fekszik Enerhodar város mellett. A létesítmény a Dnyeper mentén és a Kahivaki víztározó partján van. A 6 darab reaktor egyenként 1000 megawattos teljesítményt ad le. Ez Ukrajna és egyben egész Európa jelenleg legnagyobb teljesítményű atomlétesítménye. A létesítményt az állami kézben lévő Enerhoatom vállalat üzemelteti.

A Greenpeace már idén nyáron felhívta a figyelmet arra, hogy az atomlétesítmény túl közel van a Kelet-Ukrajnában folyó harcokhoz. Félő, hogy amennyiben a harcok következtében adódó találat érné a létesítményt, akkor a keletkező tűz miatt az erőmű védelmi rendszere nem tudna ellenállni a problémának. Ez pedig beláthatatlan következményekkel járna.

Ukrajnában a harcterek mozgása bármerre történhet. Tobias Myunhmayer atomenergetikai szakértő szerint, ha akarattal, vagy véletlenül egy páncéltörő lövedéke eltalálja a létesítményt, akkor óriási katasztrófa állhat elő, amely felérhet egy fukushimai atomkatasztrófával.

f1

f2

Ez azonban nem fog bekövetkezni, bízva a hatóságok és a harcosok józan maradék ítélőképességében!

Zaporozsje Zaporozsje

Forrás: szabadriport.wordpress.com

Hozzászólások

50 millió dolláros kártérítést kap a férfi, akinek ölébe borult a forró tea a Starbucksban

50 millió dolláros kártérítést kap a férfi, akinek ölébe borult a forró tea a Starbucksban

Súlyos égési sérüléseket szenvedett Michael Garcia.

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

A bajor főváros rendőrsége kiadta a december 19-ei belvárosi ékszerrablás videójából kikockázott fotókat, elsősorban a maszkot nem viselő, 45 év körüli férfiét, a megtalálásához ugyanis a lakosság segítségét kérik.

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Donald Eugene Fields (60) már nem tartozik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tíz legkeresettebb bűnözője közé.

Lecsaptak a börtönmaffiára

Lecsaptak a börtönmaffiára

San Diego megyében fél éven át tartó, fedett akció zárult elfogásokkal, és még börtönökben is voltak letartóztatások, mert az ügyben érintett alvilági szervezet onnan szervezkedik.

Nem látni a drogtól a rendőrt

Nem látni a drogtól a rendőrt

A torontói rendőrség történetének legnagyobb kábítószerfogásával zárult a Project Castillo, amelyet augusztusban indítottak egy drogcsempész- és terjesztőhálózat felszámolására.

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Szilveszter napján különös szöveges üzenetet kapott a floridai Bay megyei seriffhivatal egyik rendőre.

Kémény legény

Kémény legény

A Massachusetts állam déli partján fekvő Fall River egyik társasházi lakásában rendőrségi felügyelettel kellett elbontani egy kéményt, ugyanis beleszorult egy drogdíler. Robert Laglias (34) azon keresztül szeretett volna elmenekülni.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

http://ujhazak.com