Zelenszkij pártjának népszerűsége meghaladta az 50 százalékot

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Volodimir Zelenszkij új ukrán elnök Nép Szolgája (Szluha Narodu) nevű pártjának népszerűsége már 51,3 százalékra növekedett a biztos választók körében a Szocisz közvélemény-kutató központ és az Ukrajna Választóinak Bizottsága által közösen végzett, pénteken közzétett közvélemény-kutatás szerint.A május 29. és június 6. között négyezer fő személyes megkeresése útján - "face-to-face" - végzett felmérés eredménye alapján a második helyre feljött Petro Porosenko volt elnök újjáalakult pártja, az Európai Szolidaritás, amely most 9,5 százalékos támogatottságon áll azok körében, akik már eldöntötték, melyik pártra szavaznak, és biztosra mondták, hogy részt vesznek a július 21-re előre hozott parlamenti választáson.

    
Mögötte szorosan a harmadik helyen áll a Viktor Medvedcsuk, Vlagyimir Putyin orosz elnök bizalmasa által irányított, Moszkva-barát politikusokból álló Ellenzéki Platform - Életért nevű párt 9,2 százalékkal, a negyediken pedig a Julija Timosenko volt kormányfő vezette Haza (Batykivscsina) párt 8,7 százalékkal.
    

Hajszálpontosan az ötszázalékos bejutási küszöbön áll Ihor Szmesko volt SZBU-főnök Erő és Becsület nevű pártja, míg a Szvjatoszlav Vakarcsuk rockénekes, az Okean Elzy együttes frontemberének Hang (Holosz) elnevezésű pártja 4,9 százaléknyi támogatóval bír. Ukrajnában vegyes választási rendszer van, a 450 fős parlament képviselőinek felét pártlistákról, a másik felét pedig egyéni körzetek jelöltjeiből választják meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com