Zsigó Róbert: a támogatott szervezetek nemcsak a magyar hagyományt, hanem a jövőt is őrzik

A Csoóri Sándor Program díjazottjai nemcsak a magyar hagyományokat őrzik, hanem a jövőt is, az egész magyar nemzet jövőjét - hangsúlyozta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Szabadkán, ahol okleveleket adott át a program nyerteseinek.Hozzátette: a magyarság jövőjének gondozása a kormánynak is kiemelt feladata. Mint mondta: ezért indult a Csoóri Sándor Program, amelynek keretében az idén 2,5 milliárd forinttal támogatják a hagyományőrző közösségeket és azok programjait.

„2024-ben összesen a programban 1776 pályázat részesült támogatásban” – tette hozzá. A támogatott intézmények „a közösségeikkel kiemelten fontos munkát végeznek, és aktívan kiveszik a részüket népi kultúránk alakításából”.

„Nem csak őrzik a hagyományt, hanem fejlesztik, magukra formálják, és létre is hoznak újakat, amelyeket majd a jövő generációi tudnak őrizni és megélni” – húzta alá.

A magyar kormány az oklevelekkel és a támogatásokkal szeretné meghálálni az intézmények tevékenységét, és tovább ösztönözni őket arra, hogy „őrizzék, műveljék és fejlesszék a kultúránkat és annak nyelvváltozatait, őrizzék a múlt kincseit, és őrizzék a jövőt is”. Zsigó Róbert leszögezte, hogy a vajdasági magyarság továbbra is számíthat Magyarország kormányának a támogatására.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az ünnepi rendezvényen kifejtette, hogy „a kisebbségben élő magyar nemzetrészek megmaradása, fejlődése érdekében a kultúra az egyik legkiemelkedőbb terület, azon belül pedig a népi kultúra az, amely kapcsolat jelent a múlt és a jövő között, hiszen őseinknek a kultúráját mentik át a jövőbe nap mint nap”.

Hozzátette: „a Csoóri Sándor Program a közösségmegtartásról, a tudásátadásról, a szakmai munka elősegítéséről szól, ezeket a célokat tűzte a zászlajára, és így működik évek óta, ugyanazokat az elveket vallva, amelyeket maga Csoóri Sándor is vallott, akár úgy, mint költő, akár úgy, mint a Duna Televízió megálmodója”
Emlékeztett arra, hogy ennek a programnak köszönhetően a magyar népi kultúra ápolásával foglalkozó szervezetek meg tudtak újulni, és sikerült biztosítani azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik „a nemzetmegtartó, nemzetmentő, értékátörökítő tevékenység” folytatását.

Szabadkán 12 támogatottnak adtak át szerdán okleveleket, de a Vajdaságban 123 olyan szervezet működik, amely részt vett a programban. Támogatásban részesült mások mellett a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Juhász zenekar, a Népkör Magyar Művelődési Központ és a Róna Táncegyüttes. A Csoóri Sándor Programot a kormány 2017-ben hozta létre azzal a céllal, hogy a hazai magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli magyar népzenei és néptáncegyüttesek, népdalkörök, tárgyalkotó népművészeti alkotóközösségek tudásátadását elősegítése, szakmai munkáját fejlessze, a közösségeket megerősítse, mindezzel pedig a magyar értékeket és hagyományokat megőrizze.

Az utóbbi hét évben közel tizenkétezer szervezet kapott támogatást.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com