17 éve halt meg Tupac Shakur

Több napig volt kómában, miután Las Vegasban 1996 szeptember 7-én egy fehér Cadillac-ből tüzet nyitottak kocsijukra. Tupac négy golyót kapott, egyet a fejébe. A Mike Tyson-Bruce Seldon bokszmeccsről gurultak volna saját fellépésükre éppen. Az egyik legnépszerűbb rapperre, Tupac Amaru Shakur-ra emlékezünk. Ha élne, még csak 42 lenne.

Forrás: foglobe.com Forrás: foglobe.com

A menedzsere, aki szintén a szétlőtt BMW-ben volt – bár eltalálták a golyók – túlélte az esetet. Hogy ki állt a gyilkosság mögött, azóta sem sikerült kideríteni. Annak idején olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy maga Knight állt a háttérben, mert több mint gyanús, hogy túlélt egy ilyen golyózáport. A nyomozást lényegében anélkül zárták le, hogy bármire is fény derült volna. 2002-ben a Los Angeles Times Pulitzer-díjas riportere Chuck Philips is utánajárt az ügynek. Hosszú kutakodás után egy olyan verziót publikált, amelyet sokan nagyon is hihetőnek tartottak, de még többen vitattak. Philips szerint a gyilkos egy Orlando Anderson nevű fickó volt, aki a Southside Crips nevű Los Angeles-i bandához tartozott – és aki azóta egy bandaharcban, ismeretlen körülmények között meghalt.

[video width="600" ][/video]

Az újság szerint a megbízó Christopher Wallace, alias Notorious B.I.G. volt, aki nem kevesebb, mint egymillió dollárt ajánlott fel a gyilkosságért. Még a fegyvert is Wallace nyomta a megbízást vállaló bandatag kezébe. A Southside Crips indítéka a pénz bezsebelése mellett állítólag egy friss sérelem megtorlása volt: Tupac testőrei helybenhagytak egy „tesót” (Orlando Andersont?), aki korábban leütötte és kirabolta Shakur egyik testőrét. A verés és a gyilkosság egy napon történt.

Ez az elmélet akkor bukott meg, amikor kiderült, hogy az azóta szintén elhunyt B.I.G.

a kérdéses napon egy New Jersey-i stúdióban tartózkodott. Elég fura lett volna, ha bárkinek is bármit a kezébe tudott volna nyomni Los Angelesben.

Az L. A. Times nem hagyta az ügyet sokáig pihenni. A kétezres évek vége felé új történettel rukkoltak elő: eszerint nem más, mint a híres P. Diddy szervezte meg a gyilkosság előzményének tekintett – két évvel korábbi, 1994-es – New York-i támadást. (Tupacot már akkor megpróbálták eltenni láb alól, és lényegében ez az akció vezetett a keleti- és a nyugati part közötti viszályhoz.) A lap elméletét állítólag FBI-os belső információkra, szemtanúk vallomásaira és nevük elhallgatását kérő forrásra alapozta.

Tupac2

Az L.A. Times Diddy-n kívül annak több kollégáját is érintettséggel vádolt: például James Rosemond menedzsert, és James Sabatino promótert. P. Diddy természetesen azonnal tagadta a vádakat: "Ez teljesen nevetséges és totális hazugság. Sem B.I.G.-nek, sem nekem nem volt tudomásom az ezt megelőző, az akkori vagy az azt követő eseményekről". A lap később bocsánatot kért az érintettektől, mert mint kiderült a sztorit egy börtönviselt, álomvilágban élő fehér elítélt találta ki.

Azóta is természetesen rengeteg elmélet kelt életre, de semmi biztosat nem tudni.

Két évvel ezelőtt egy Dexter Isaac nevű börtöntöltelék tett vallomást, amelyben azt állította, hogy részt vett a 1994-es lövöldözésben. A pali életfogytig tartó börtönbüntetését tölti gyilkosság, rablás és egyéb bűncselekmények miatt. Isaac azt mondta, hogy még James „Jimmy Henchman” Rosemond, egykori zenei mogulnak is fizetett fizetett, a rapper megtámadásáért. Vallomásában azt mondta, megbánta bűneit és bocsánatot kér: „Szeretnék bocsánatot kérni Shakur családjától. Hiba volt, amit tettem. Hiba volt felbérelnem Rosemondot. Most érzem csak át igazán, hogy akkor mekkora fájdalmat okoztam Tupac és B.I.G. édesanyjainak.”

Bármi is történt Tupac albumai több mint 75 millió példányban keltek el világszerte. A Rolling Stone az előkelő 86. helyre rangsorolta Minden idők legnagyszerűbb előadói listáján.

[video width="600" ][/video]

Már a kezdet sem éppen szokásos. Tupac egy női börtönben született, ahol az anyja éppen büntetését töltötte, mivel a Fekete Párducok nevezetű radikális csoport aktív tagjaként – várandósan – Molotov-koktélokkal dobálta a rendőröket.

Születési neve fénylő kígyót jelent. Egy perui felkelőről kapta, aki a spanyol gyarmati uralom ellen vezetett zendülést a XVIII. században.

A showbiz-t háttértáncos és roadként kezdte. Rappelni tizenöt évesen kezdett, profi előadói karrierje a kilencvenes évek elején indult meg, amikor megmutatta képességeit a Digital Underground "Same Song" című számában. Első albuma, a 2pacalypse now volt, amelyet több későbbi neves előadó (pl. Eminem) is kiváló inspirációnak jelölt. Második, a Thug Life még sikeresebb, mint ez előző. A rapp mellett rendőrségi balhék sorával és bandák közötti villongások sokaságával töltötte idejét. A keleti és nyugati bandák között Tupac ütköző volt, hiszen ő megjárta mindkét oldalt. (Keletről nyugatra költözött.)

A színészettel is próbálkozott: összesen nyolc filmben szerepelt. A legfigyelemreméltóbb talán a különös hangulatú Az utolsó belövés című rendszerkritikus, drogos film, amelyben a komoly témával valahogy a humor is megfér. Nem csak rajongói, de a kérges szívű kritikusok szerint is kiváló alakítást nyújtott benne.

[video width="600" ][/video]

Halála után több albuma jelent meg, mint életében. Sőt, talán legismertebb száma, a Changes is. 1999-ben kiadták verseit is, a Rózsa, amely a betonból nőtt ki címmel.

Tupac és Tim Roth Az utolsó belövés című filmben Tupac és Tim Roth Az utolsó belövés című filmben

„Ha valamit a betonba ültetsz, amikor az kinő, ugyan tele lesz karcolásokkal, mégsem azt fogod mondani: ’Nézd, mennyi karc van ezen a rózsán!’, hanem azt, hogy: ’A francba is, ez a rózsa kinőtt a betonból!’”

Forrás: LA Times, Origo, Wiki

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com