2,6 milliárd forintból megújul a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnya

Mintegy 2,6 milliárd forint állami támogatásból megújul a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyának háromszintes épülete - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán, a fejlesztés indítását jelző alapkőletételen a kastély díszudvarában.György István kiemelte, hogy a fertődi kastély a kormány számra nem csupán turisztikai látványosságot jelent, hanem a nemzeti örökség egyik ékkövét, a kulturális élet egyik zászlóshajóját és a nemzetközi zenei élet egyik bázisát is. Hozzátette: az épületegyüttes Európa-szerte is egyedülálló, pompájában, méretében és jelentőségében talán a versailles-i és a schönbrunni kastély ér fel vele.
    

Elmondta, hogy a kastélyegyüttes a zenei világával és Joseph Haydn örökségével erős központtá vált. Az államtitkár felidézte, hogy Esterházy "Fényes" Miklós révén 1766 és 1790 között Fertődön Európa uralkodói udvarházainak pompáját és kulturális gazdagságát lehetett megtalálni. A kormány olyan központtá kívánja tenni a következő években Eszterházát, ahol a látogatók visszacsöppenhetnek a 18. századba - mondta.
   

György István emlékeztetett, hogy a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogramban mintegy 60 milliárd forint keretösszegéből 18 kastély és 12 vár megújítása zajlik. A tavaly elkészült beruházások látogatói száma 35 százalékkal nőtt 2020-hoz képest - fűzte hozzá. Hangsúlyozta azt is, hogy a fejlesztések révén nemcsak megújított környezetet találnak a látogatók, hanem komplex turisztikai programokat is, mert a cél mindenhol az, hogy a beruházásokkal érintett területek ne csak kulturális, hanem gazdasági vonzáskörzetté is váljanak.
    

Barcza Attila, a Fidesz-KDNP Sopron és térsége országgyűlési képviselőjelöltje hangsúlyozta: 2010 után példaértékű fejlesztések indultak a térségben, amelyekkel párhuzamosan elkezdődött Eszterháza rangjához méltó visszaemelése is a magyar és az európai turizmusban. A nyugati szárny felújítása meghatározó eleme lesz az Esterházy-örökségnek - mondta.
    

Olyan mérföldkő előtt állunk, ahol el kell érnünk, hogy ugyanazon az úton tudjunk tovább haladni, ami lehetővé teszi a térség gazdag fejlődését és előrelépését - közölte. Egresitné Firtl Katalin, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője azt emelte ki, hogy a kastélyegyüttes Esterházy "Fényes" Miklós idején élte első fénykorát, a másodikat Cziráky Margit grófnőnek és Esterházy IV. Miklósnak köszönheti, akik a 19. és 20. század fordulóján folytatták az építkezést.
    

A műegyüttes harmadik fénykora pedig most valósul meg a kormány támogató döntései révén - mondta. Emlékeztetett, hogy tavaly február 5-én indult el a kastély középrészének 4,5 milliárd forintos turisztikai fejlesztése. Május végén megnyitották a felújított rózsaházat, július 18-án pedig átadták a kastély nyugati szárnyának felújított földszinti részét, amelyben három kiállítás kapott helyet - sorolta. Az ügyvezető hangsúlyozta azt is, hogy felelősségük, kötelességük és küldetésük is egyben, hogy a "közös örökséget" a lehető legteljesebb módon ismertté tegyék.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com