30Y: Kocsmakoncert a Müpában

A 30Y az egyik leggyakoribb visszatérő alternatív rockzenekar a Müpában. A csapat december 29-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Kocsmakoncert címmel lép fel és ad különleges műsort.30ySzentimentálé koncertjei jól ismert csendes, intim hangulata után a 30Y ezúttal egyrészt tizenöt éves karrierjéből válogat dalokat (de lesz feldolgozás, klasszikus kocsmadal és komolyzenei darabok is), másrészt egy multimédiás műsor részeként filmvetítésre zenélnek, a közönség bevonásával - szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott ajánlóban.

Beck Zoltánék kocsmakoncertjének előzménye, hogy a 30Y vidéki turnéin, a fellépések másnapján sokszor gerillakoncerteket ad különböző, előre meg nem nevezett kocsmákban, akusztikus jelleggel. A Müpában lesz cefréshordón játszott vagy 38 fröccsel, talpas poháron előadott dal, de közreműködnek vetített képeken megjelenő zenészek is, akiknek játékába becsatlakozik a zenekar. Színpadra lép a Honvéd Férfikar.

A mostani koncert előtt nem sokkal ezen a héten jelent meg a 15 éves 30Y legjobb felvételeivel egy válogatás CD. Az album egy eddig meg nem jelent próbaterem sessiont is tartalmaz. A 30Y-t Beck Zoltán (gitár, ének), Sárközy Zoltán (billentyűs hangszerek, vokál), Varga Ádám (basszusgitár, vokál) és Beck László (dob, vokál) alkotja.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com