40 év legjobb magyar sajtófotói a Capa Központban

Az elmúlt 40 év legjobb magyar sajtófotóiból látható válogatás május 29-ig a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban Budapesten.A visszatekintő kiállítást a Magyar Sajtófotó Kiállítás 40-ik évfordulója alkalmából rendezi a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztály elnöksége. Az MTI-hez elküldött tájékoztató szerint a tárlaton 123 fotográfustól tekinthetők meg képek, emellett külön tárlókban láthatók az elmúlt négy évtized kiállításaihoz, pályázati megjelenéseihez fűződő emlékek és a fotóriporteri munka kellékei.
    

A válogatás a magyar sajtófotó valamennyi műfaját bemutatja, a legnevesebb fotóriporterektől, a kevésbé ismertekig, az idősebb generációtól a fiatalokig, csak olyan képek szerepelnek, amelyeket korábban a Magyar Sajtófotó Pályázatra beadtak az alkotók. Az első sajtófotó kiállítást 1981-ben Szalay Zoltán hozta létre, és a következő harminc évben is (kisebb-nagyobb kihagyásokkal) gondozója, rendezője maradt a kiállításoknak.
   

Azóta megváltozott a politikai berendezkedés Magyarországon és ezáltal a sajtó is; más lett a technika, a jogi környezet, megváltozott a képek nyilvánosságra kerülésének módja és gyakorisága, viszont a fotóriporterek elkötelezettsége nem változott. A sajtónak dolgozó fényképész ma is arra törekszik, hogy a valóságot saját interpretációban tálalva mutassa meg a közönségnek, szórakoztasson vagy provokáljon.
    

A 40. Magyar Sajtófotó Kiállítás április 26-án nyílik a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol kihirdetik MÚOSZ Nagydíj és az André Kertész-nagydíj győzteseit, valamint a tizennégy kategória első három helyezettjét és a különdíjak nyerteseit is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com