A 188. Anna-bált július 20-án rendezik meg Balatonfüreden

Július 20-án rendezik meg Balatonfüreden a 188. Anna-bált, amelyen a hagyományokhoz visszatérve a báli közönség szavazza meg a 15 legszebb lányt, és a szakmai zsűri közülük választja ki a bál szépét és udvarhölgyeit.

annabál


A rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján Bóka István polgármester elmondta, hogy az idei esemény díszvendége a Balaton-parti város kulturális partnere, Szolnok lesz. A két város között egész évben van kulturális együttműködés. Ennek értelmében Szolnokról, valamint a házigazda település másik két kulturális testvérvárosából, Debrecenből és Kecskemétről 5-5 fiatal párt hívtak a bálba. Rajtuk kívül idén is meghívták az összes 18 éves balatonfüredi lányt, közülük tizennégyen jelezték részvételüket.

A polgármester kiemelte: minden báli belépő elkelt, pedig a jegyek ára nőtt a tavalyihoz képest.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idén a legolcsóbb belépőjegy 50 ezer, a legdrágább 65 ezer forintba került.
A 188. Anna-bál fővédnöke Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, védnöke Szalay Ferenc szolnoki polgármester, Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, Halász János kulturális államtitkár és Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára lesz.

Szolnok polgármestere, Szalay Ferenc fontosnak nevezte azt a kulturális kapcsolatot, amely a két város között létrejött. Reményét fejezte ki, hogy a kapcsolat hosszú távú lesz és a tapasztalatok átadásával tovább fejlődik majd.
Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója jelezte: új megjelenésű szívecskék kerülnek a nők nyakába, mert idén először platinával lesz megfestve és nem arannyal. Az asztalokra feltett szervizek Apponyi-mintásak lesznek és 3500 darabból állnak majd.

Tóth Ferenc, a bálnak otthont adó Anna Grand Hotel séfje és Tóth József kreatív séf bemutatta az idei báli menüt is, amely egyebek mellett füstölt pisztrángfiléből, keleties fűszerezéső erőlevesből, vajastésztában sült borjúfiléből és aranyfátyoltortából áll.
Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok vértanújával.

Az Anna-naphoz legközelebb eső szombaton rendezett balatonfüredi bálok, ahol a bálkirálynőt 1862 óta aranyalmával is jutalmazzák, hamar országos hírűvé lettek, a nemzeti öntudat zsinóros dolmányokban, gyöngyös pártákban is kifejezésre jutott. Az egykoron neves személyiségeket - mint Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Vörösmarty Mihály, Jókai Mór, Blaha Lujza - vonzó mulatságok fénye a két világháború között kissé megkopott, reneszánszuk 1954-ben kezdődött. A színhely előbb a Balaton étterem volt, 1957-től pedig a felújított egykori Kúrszalon, a mai Anna Grand Hotel.

A bál nyitótánca hagyományosan a díszpalotás, amelyet a Magyar Állami Operaház balettművészei mutatnak be az Anna-báli keringővel, Huszka Jenő utolsó szerzeményével együtt - ennek dallamai 1962 óta csendülnek fel. A bálon részt vevő nők számozott herendi porcelánszívet kapnak, amelyeket a bál főtámogatója, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. készít. A bálkirálynő jutalma az aranyalma mellett egy Viktória-mintás herendi váza, az első udvarhölgy Rothschild-, a második pedig Apponyi-mintás vázát kap.
A bál napján hagyományosan az előző évi bálkirálynő hajt végig hintón a városon, a bált követő vasárnap délelőtt pedig az Anna-bál legszebb hölgye és kísérői négyesfogattal, huszárbandérium kíséretében indulnak sétakocsikázásra.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com