A 200 éve született Jókai Mórra emlékezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám új, rendhagyó műsora

Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új műsora Jókai sétány 200 címmel debütál február 18-án, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján, a magyar széppróza napján – tájékoztatta az MTI-t a rendezvénynek helyszínt nyújtó Óbudai Társaskör.A páros első kulturális stand up sorozata, A nagy Himnusz sztori – jó kedvvel, bőséggel 2023 januárjában indult az Óbudai Társaskörben. A könnyed hangulatú produkció informatív műsorfolyammá duzzadt, amely az óbudai sorozaton túl hat nagyváros színpadán is sikert aratott – idézik fel a közleményben.

A új összeállításban – amellyel a 200 éve született íróra, Jókai Mórra emlékeznek – részletek hangzanak el Jókai műveiből, Jókai, Petőfi és mások leveleiből és visszaemlékezéseiből – Laborfalvi Róza, Nagy Bella és a Jókai család nőtagjainak megidézését Bach Kata színművész segíti – írták.

Az előadás egyebek mellett arra ad választ, hogy hogyan kapcsolódott össze a magát zenei analfabétának tartó író és kora meghatározó zeneszerzőinek története. De kiderül az is, miként próbálta megakadályozni Petőfi Sándor Jókai házasságát, hogyan állt ezért bosszút Jókai Petőfi halála után Liszt Ferenc segítségével, miért veszett össze Jókai és Liszt a cigányzene miatt. S hogy jön mindehhez egy erotikus fotógyűjtemény vagy egy malac a selyempaplanon? Minderre fény derül az irodalom- és zenetörténeti sétán, amelyre csak tizenhat éven felülieket várnak – olvasható a közleményben.

"Ma sokan poros, túlságosan bőbeszédű, ezért nehezen olvasható szerzőként tartják számon a 200 éve született Jókai Mórt. Pedig, ha kicsit más szögből nézünk a műveire, kiderül, hogy rendkívül humoros, izgalmas, olykor meglepően modern, ráadásul tele merész elgondolásokkal a szerelemről, sőt, az erotikáról is. Ami pedig életét illeti: mindig a szabadságot kereste, a politikában vagy a művészetben épp úgy, mint a szerelemben. Ezt a Jókait szeretnénk bemutatni Bősze Ádámmal" – idézték a dokumentumban Nyáry Krisztiánt.

Az előadással kapcsolatban további információ az Óbudai Társaskör honlapján található.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com