A 2021/22-es évadot már az Andrássy úti épületbe tervezi a Magyar Állami Operaház

A tervek szerint a felújítást követően a 2021/22-es évadban térhet vissza az opera az Operaházba - hangzott el az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának közös keddi interjújában.A hivatalos ígéret szerint az Operaházat 2021 őszén vagy telén nyitják meg, így a tervek szerint a 2021-22-es évadban már használhatják az Andrássy úti épületet, Magyarország egyik legfontosabb színházi és zenés intézményét - mondta el Almási Tóth András, a Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója.

    
A felújítás ideje alatt a dalszínház az Erkel Színházban működik, nemsokára pedig megnyílik az Opera új létesítménye, az Eiffel Műhelyház - tette hozzá Almási Tóth András. Kiemelte, hogy az Operaház decemberi előadásait, a Diótörőt, a Bohéméletet és a Denevért nagy sikerrel, végig teltházzal játszották. A művészeti igazgató beszélt arról is, hogy míg a dalszínház Andrássy úti épülete a hagyományosabb daraboknak ad majd teret, az Erkel Színház népszínházi jellegéből adódóan a nagyobb nézőszámot vonzó előadásoknak, népoperáknak a játszóhelye lesz, az Eiffel-csarnokban pedig különleges, modern, kortárs alkotásokat láthat a közönség, teret adva a fiatal alkotóknak.
   

A 2020-as bemutatókról szólva kiemelte: már folynak a próbái Gyöngyösi Levente rendezésében A Mester és Margarita című opera-musicalnek, amelynek februárban lesz a premierje. Az Erkel Színházban egy Parsifal-bemutatót láthat a közönség húsvétkor, emellett a Don Carlos is színpadra kerül a német Frank Hilbrich rendezésében. Az Eiffel Műhelyházban többek között a Ments meg, Uram! című kortárs amerikai operát, valamint a Keresztkantátákat láthatja a közönség - közölte Almási Tóth András.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com