A belga királyi pár jelenlétében indult Mons európai kulturális fővárosi rendezvénysorozata

Fülöp belga király és hitvese, Matild jelenlétében kezdődött meg szombat este Monsban az az egy éven át tartó rendezvénysorozat, amely ahhoz kapcsolódik, hogy a franciaajkú, vallóniai város - a csehországi Plzennel együtt - idén Európa Kulturális Fővárosainak egyike.

Éjszaka nagyszabású tűzijáték zárta a nyitó napi eseményeket, és a csípős hideg ellenére mintegy százezren tekintették meg a nagy sikert aratott látványosságot - nyilatkozott lelkesen Elio Di Rupo, Mons polgármestere, aki korábban Belgium szocialista párti miniszterelnöke volt.

fbk

Míg a kétnyelvű Belgiumban a holland nyelvű flamand médiában alig kapott figyelmet az esemény, addig a franciaajkú közösség tömegtájékoztatása nagy teret szentelt Mons kulturális fővárosi szerepének. A szombati nyitó eseménysorozat abban az értelemben "összfrancia" üggyé vált, hogy - tekintettel a fokozott terrorfenyegetettségre, vagy legalábbis annak érzetére - a Monstól mindössze 75 kilométerre fekvő franciaországi Lille-ből is érkeztek "kölcsön adott" rendőrök, hogy segítsenek a helyi erőknek az illusztris vendégek biztonságának garantálásában.

"Mindent ellenőrzés alatt tartunk" - jelentette ki elégedetten még délután Jan Jambon belga belügyminiszter, és valóban, nem is történt semmilyen zavaró incidens.

Lille, amely bő egy évtizede, 2004-ben volt Európa Kulturális Fővárosa, jól emlékszik arra, mennyire felpezsdült akkor az élet a városban. Ebben bízik most Mons is, amely szeretne kitörni a gazdasági válság okozta letargiából. Mons eddig jobbára csak arról volt ismert, hogy egy ottani, hatalmas kiterjedésű támaszponton található a NATO európai erőinek főparancsnoksága.

Szombaton mintegy húsz utcai előadás, számos fényjáték és a nemrégiben felújított Főtéren tartott táncest biztosította a vidám karneváli hangulatot. Idén decemberig mintegy háromszáz kulturális eseményt terveznek a városban.

Ezek egyike a királyi pár jelenlétében most megnyitott, május 17-ig látható Vincent van Gogh-kiállítás, amely 70 műalkotáson keresztül mutatja be a festő Monsban és a várost övező Le Borinage bányavidéken eltöltött két esztendejét. Öt múzeumot, egy kongresszusi központot és két előadótermet is megnyitnak az év folyamán.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com