A Berka együttes nyitja a Fonó idei évadát

A Berka együttes moldvai és vonós táncházával indul pénteken este a Fonó Budai Zeneház idei évada. "Immár hatodik alkalommal kezdjük táncházunkat a Fonóban, és idén is kéthetente várjuk az érdeklődőket. A nyitóestre ifjú zeneakadémistákat, Danhauser Palkót és bandáját kértük meg, hogy vonószenekarként közreműködjön; a mulatság szokás szerint éjjel 1-ig tart a nagyteremben" - mondta Endrődi Szabolcs, a Berka vezetője az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.

A Berka 2008-ban alakult a Berszán és a Kavalkád együttes összeolvadásából; a berka csángó nyelven kicsi kost jelent. A Berka tagjai több ízben voltak zenét gyűjteni Moldvában, de mint a zenekarvezető hozzátette, ma már egyre könnyebben elérhetők a régebbi gyűjtések is a Zenetudományi Intézet, valamint a Zeneakadémia digitális archívumában.

A zenekarban Tóth Dorottya énekel, Benke Róbert dobol, Bottlik Dávid kobozon játszik, Endrődi Szabolcs furulyán és kavalon, Komáromi Márton hegedűn, Szalai-Gindi János pedig szintén furulyán és kavalon. Endrődi Szabolcs elmondta, hogy a kaval Moldvában is használt pásztorfurulya, ötlyukú, nem kromatikus hangszer, és szintén jellegzetes moldvai hangszer a koboz, amely tört nyakú, pengetős, nincs bebundozva és a lanthoz hasonló.

Mint elhangzott, manapság egyre többen járnak táncházakba Budapesten és a nagyobb vidéki városokban, emellett sok népzenét játszó fiatal együttes alakult az elmúlt években.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com