A Biffy Clyro júniusban fellép a Budapest Parkban
Magyarországi fesztiválon már fellépett, június 11-én pedig első itteni önálló koncertjét adja a Biffy Clyro. A világhírű skót rockzenekar a Budapest Parkban lép fel.
Mint a szervezők közleményében felidézték, a Biffy Clyro eddig kilenc stúdióalbumot készített, közülük három - Opposites (2013), Ellipsis (2016), A Celebration of Endings (2020) - is vezette a brit albumeladási listákat.
A triót alkotó Simon Neil (ének, gitár) és az ikertestvér pár James (basszus, vokál) és Ben Johnston (dob, vokál) harminc éve kezdett együtt zenélni, akkor még Skrewfish néven, napjainkra pedig a brit rockzene egyik legkiemelkedőbb együttesévé váltak. Az alternatív, progresszív rockszíntérből hamar a legnagyobb fesztiválok és stadionok színpadáig jutottak, a nagy áttörést a 2007-ben megjelent Puzzle című lemez hozta meg számukra.
A Biffy Clyro rendszeresen főzenekarként lép fel a legnagyobb brit fesztiválokon, köztük a Reading & Leeds-en, a Downloadon, a TRNSMT-en és az Isle of Wighton. 2022-es brit aréna turnéjukon teltházas koncertet adtak többek között a londoni O2 Arénában és a glasgow-i Hydro Arénában.
A zenekar 2020-as lemezét, A Celebration of Endings-et a Covid-zárlat idején a glasgow-i Barrowland Ballroomban mutatták be egy innovatív livestream koncerten, ezért később BAFTA Scotland Awards díjat kaptak. A csapat emellett valamennyi fontosabb brit zenei díjat átvehette már, négyszer az NME Awards-ot, ötször a Kerrang! Awards-ot, kétszer pedig a Q Awards-ot.
A Biffy Clyro már meghódította a hazai fesztiválközönséget, többek közt a Sziget headliner sávjában is adtak koncertet.
(Forrás: MTI)
Mint a szervezők közleményében felidézték, a Biffy Clyro eddig kilenc stúdióalbumot készített, közülük három - Opposites (2013), Ellipsis (2016), A Celebration of Endings (2020) - is vezette a brit albumeladási listákat.A triót alkotó Simon Neil (ének, gitár) és az ikertestvér pár James (basszus, vokál) és Ben Johnston (dob, vokál) harminc éve kezdett együtt zenélni, akkor még Skrewfish néven, napjainkra pedig a brit rockzene egyik legkiemelkedőbb együttesévé váltak. Az alternatív, progresszív rockszíntérből hamar a legnagyobb fesztiválok és stadionok színpadáig jutottak, a nagy áttörést a 2007-ben megjelent Puzzle című lemez hozta meg számukra.

Hozzászólások