A BKV három helyszínnel kapcsolódik a rendezvényhez

A BKV két múzeuma és a Ferenc áramátalakító is várja a látogatókat tárlatvezetésekkel a Kulturális örökség napjai programjaihoz kapcsolódva szombaton és vasárnap.Az egyedülálló ipari emléknek számító, 1908-ban épült Ferenc áramátalakítóban működés közben lehet megtekinteni az 1000 kW-os, több mint 110 éves motordinamót és a 100 éves konverter berendezéseket. Az építmény nem csupán technikatörténeti műemlék, mert a mai napig biztosítja a fővárosi közúti villamosközlekedés áramellátását - olvasható a vállalat közleményében.
    

A Földalatti Vasúti Múzeum már önmagában a kulturális örökség része, hiszen a kontinens első földalattijának egy eredeti, mára már lezárt szakaszában található. Az állandó kiállítás dokumentumokon, tervrajzokon, építési naplókon, és korabeli járműveken keresztül mutatja be a Millenniumi Földalatti Vasút történetét. A Deák téri aluljáróban megtekinthető a Talált Tárgyak Tárlata 2. kiállítás is, amely a BKV járatain felejtett érdekes, izgalmas, időnként szürreális tárgyakból mutat be válogatást.


Mindezek mellett egy videó is látható lesz ugyanitt a V4-ek és Szerbia, valamint a Vajdaság együttműködésében megvalósuló, az országok vasúti örökségeit bemutató projektjéről, amelyen a BKV két járművel, a Budavári Siklóval és a Millenniumi Földalatti Vasúttal szerepel. Kapcsolódik a programhoz az idén 30 éves szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum is, amely műemléki épületében ápolja és őrzi a városi közösségi közlekedés tárgyi emlékeit. Hatalmas kiállítótérrel, megújult történeti tárlattal és több mint 70 darabból álló járműparkkal várja a látogatókat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com