A British Museum őrzi vezető helyét a leglátogatottabb angliai nevezetességek listáján

Megőrizte vezető helyét a British Museum a leglátogatottabb ingyenes angliai nevezetességek listáján, az intézményt, amely tizedik éve áll az összesítés élén, csaknem hatmillióan keresték fel 2017-ben frissen ismertetett adatok szerint.A hivatalos brit turistaügynökség, a Visit England által közölt listán a második helyet a londoni Tate Modern múzeum szerezte meg valamivel több mint 5,5 millió látogatóval. Az ingyenesen látogatható nevezetességek között a harmadik a londoni Nemzeti Galéria, a negyedik a brightoni kikötő, az ötödik a londoni Természettudományi Múzeum lett.

    
Anglia leglátogatottabb fizetős nevezetessége a Tower volt 2017-ben. A középkori londoni épületegyüttest 2,8 millióan keresték fel, és ezzel kilencedik éve vezeti a legnépszerűbb fizetős látványosságok listáját. A világörökségi helyszínt a chesteri állatkert követi a második helyen 1,9 millió vendéggel. Az első ötbe az Észak-Yorkshire grófságbeli flamingópark, a hajókázás a Windermere-tavon és Stonehenge került be.
    

A Visit England összeállítása szerint tavaly jelentősen bővült a történelmi emlékhelyek látogatottsága. A malmok, emlékművek, hajók, temetkezési helyszínek látogatóinak száma nyolc százalékkal emelkedett 2016-hoz képest. A farmoké öt, a történelmi épületeké és imahelyeké 4 százalékkal nőtt. Az ingyenes és a fizetős látványosságokat egészében véve két százalékkal többen keresték fel 2017-ben, mint egy évvel korábban, a vendégek hát százalékkal többet költöttek 2016-hoz képest.
    

A Visit England szerint a turizmus csaknem 109 milliárd font értékű szektor Nagy-Britanniában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com