A Budapesti Operettszínház Az Orfeum mágusa címmel tart ősbemutatót

Életre kel a Somossy orfeum a Nagymező utcában: a Budapesti Operettszínház Az Orfeum mágusa címmel mutat be új operettet hármas szereposztásban, pénteken, szombaton és vasárnap. Az ősbemutatóhoz keretünnepség is kapcsolódik Orfeumi játékok címmel.Orbán János Dénes drámaíró, műfordító és Pejtsik Péter Az Orfeum mágusa című operettjét Bozsik Yvette rendező, koreográfus állítja színpadra. Pénteken 17 órától másfél órán át tartó zenés utcabált rendeznek a Nagymező utcában és a teátrum előtti téren. A közönséget tűzzsonglőrök és artisták várják, kikiáltó, dobos és trombitás is fellép, emellett felavatják Somossy Károly szobrát.

Szombaton és vasárnap 17 óra 30 perctől ismét a színház előtti térre várják az érdeklődőket.
    

A bemutatót keretbe foglaló Orfeumi játékokra jegyet váltók eközben már részt vesznek a programokon az operettszínházban, hiszen Homonnay Zsolt rendezésében, Somfai Péter látványterveivel megelevenedik Somossy világa, az Orfeum és a Kis Konstantinápoly elnevezésű vigalmi negyed miliője. Mint írják, 19 órától a nézők elé tárul a Budapesti Operettszínház új nagyoperettje, Az Orfeum mágusa, amelyben a teátrum sztárjai lépnek fel Ferenczfy-Kovács Attila építész, díszlet- és látványtervező játéktereiben és Berzsenyi Krisztina jelmezeiben, amelyek megidézik a kor divatját, de megjelenítik a mai trendek vonalait is.
    

A közleményben kiemelik, hogy a Kiss-B. Atilla által megálmodott színházi vállalkozás időzítése nem véletlen, hiszen az Operettszínház idén ünnepli százéves jubileumát, Magyarország kormánya pedig a 2023-as évet a magyar operett évének nyilvánította. Az összművészeti műfajnak 1923-tól ad otthont a Nagymező utca 17. szám alatti épület. A teátrum története összefonódott Somossy Károly életével, aki 1894-ben ezen a helyen nyitotta meg Orfeumát.
    

Ebben a miliőben gyökerezik a 20. század első felének előadóművészeti és operett forradalma, nem kevésbé irodalmunknak az a vonulata, amelyet Krúdy Gyula és Heltai Jenő neve fémjelez, de Hollywood és a Broadway megálmodói közül is többen ebből a világból merítettek ihletet - áll a közleményben. Mint felidézik, a színház főigazgatója korábban elmondta, hogy unikális mű született, amelynek minden dallama hiteles és minden szövegrészlete sokatmondó, többrétegű jelentéstartalommal. "Aki csupán önfeledt szórakozásra vágyik, ugyanúgy élvezni fogja az előadást, mint az a néző, aki szellemi gyöngyszemek után kutatva felfejti a darab mélyebb rétegeit" - fogalmazott Kiss-B. Atilla.
    

Orbán János Dénes, az operett librettójának írója korábban elmondta: bízik benne, hogy a darab közelebb hozza majd a fiatalokat a műfajhoz, hiszen Az Orfeum mágusa 21. századi operett, amely mentes az archaizáló, nosztalgikus fogalmazásmódtól, mai nyelven szól a közönséghez. Ferenczfy-Kovács Attila díszlettervező elárulta, hogy a színpadi látványban az Orfeum szelleme is megelevenedik, hiszen a történet is elsősorban az impozáns épületben játszódik. A másik hangsúlyos helyszín a Kis Konstantinápoly lesz: az ehhez készülő díszletek az Ezeregyéjszaka mesebeli, szürreális világát idézik a nézők elé.
    

A Budapesti Operettszínház premierjein Pfeiffer Gyula karmester, főzeneigazgató és Tassonyi Zsolt karmester zenei vezetésével csaknem az egész társulat színpadra lép. Közreműködik a Budapesti Operettszínház Zenekara, Énekkara, Balettkara és Musical Együttese.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com