A budapesti publikum értő közönsége a balettművészetnek Borisz Eifman szerint

Gräf Szilvia, az MTI tudósítója jelenti: A magyar közönség az érzelmi feltöltődés miatt jár színházba, a balett pedig az érzelmek művészete - mondta a világhírű orosz koreográfus, Borisz Eifman, aki szerint mivel nagy hagyománya van Magyarországon a balettművészetnek, a budapesti publikum értő közönsége ezen művészeti ágnak. A színházalapító koreográfus minderről Bécsben tartott sajtótájékoztatója után beszélt az MTI-nek pénteken.balettEifman világhírű társulata, a Szentpétervári Állami Akadémiai Balett Színház az Anna Karenina balettváltozatát mutatja be júniusban két alkalommal a Magyar Állami Operaházban. A budapesti fellépésre egy régiós turné részeként kerül sor. A társulat már fellépett Pozsonyban, a hétvégén Budapestre, majd azt követően Belgrádba látogat, és június közepén tartják a bécsi bemutatót.

Az osztrák fővárosban a Rodin című darab látható, a másik három városban pedig az Anna Kareninát tűzik műsorra. Eifman szerint azért, mert a szlovák, a magyar és a szerb publikum ezt a Tolsztoj-adaptációt még nem ismeri.
Az Anna Kareninára egyebek mellett azért esett a választás, mert ez a társulat igen nagyszabású és legsikeresebb darabja, amely a világ egyik legismertebb orosz irodalmi alkotása alapján készült.

Eifman elmondása szerint a feldolgozás azért is különösen izgalmas, mert a sorok mögött megbúvó tartalmat igyekezett ábrázolni.

A koreográfus emlékezetett: mivel korábban a Karamazov testvéreket tűzte műsorára a budapesti operaház, ismeri a budapesti publikumot, és úgy látja, egy nyelvet beszél a magyar közönséggel.

Elmondása szerint sokkal könnyebb átadni az üzenetét, ha a nézők nemcsak a mozgás művészetét látják a színpadon, hanem értik azt a szándékot is, amely a mozdulatok mögött rejlik. A nemzetközi bemutatók alkalmával is megmutatkozik a balettművészet kultúrák közötti összekötőereje, a nyelvi korlátok feloldódása és az integráló alkotóerő - mondta Eifman az MTI-nek.

Úgy vélte: saját művészi felelőssége abban rejlik, hogy az emberek számára fontos és átgondolásra érdemes témákat ragad meg alkotásai során. Meglátása szerint a fiatal táncművészeknek és koreográfusoknak felelősséggel és őszintén kell feldolgozniuk témákat és "élni az Isten adta tehetségükkel".

A balettművészet feladata nem elsősorban a szórakoztatás, hanem a katarzis - jelentette ki Eifman, és hozzátette: ehhez elsősorban intellektuális, érzelmi és emberi érzékenységre van szükség. Ennek megszerzésére biztatja a fiatal művészeket.

Az Eifman által 1977-ben alapított színházzal új formanyelvet és stílust teremtett, és a "szovjet balettikonokat legyőzve" a világban egyedülálló pszichológiai balettszínházat hozott létre. Előadásaik során a művészek nemcsak egy mozdulatsort, hanem egy lelki állapotot jelenítenek meg. A világhírű koreográfus elmondta: a legtöbb néző azért jön az előadásokra, mert érzi a színpadon megmutatkozó "érzelmi energiát".

A művész bécsi sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a következő pár év izgalmas lesz társulata számára egyaránt, hiszen székhelyüket egy táncszínházba helyezik át, ahol három olyan társaság kap helyet, melyek az orosz balett három korszakát képviselik. Az egyik a 19. századi klasszikus balettel foglalkozik, a másik kísérletező műhelyként az új kortárs kifejezési formákat fogja bemutatni, Eifman társulata pedig a pszichológiai balettszínház irányvonalát képviseli.

Az Eifman-társulat csak nagyon ritkán lép fel élőzenekari kísérettel, ezért a budapesti előadások különlegessége, hogy azokon a Kodály Filharmónia Debrecen kíséri majd az orosz együttest - mondta korábban Nagy Tamás, a budapesti fellépés szervezője, akinek tájékoztatása szerint a rendező azért járult hozzá az élőzenei kísérethez, mert a Magyar Állami Operaházat a világ egyik legjobb akusztikájával rendelkező helyszínének tartja.

A szentpétervári balettszínház darabja a Tolsztoj-regény szerelmi háromszögének bonyolult rendszerére, Anna Karenina személyiségének kettősségére fókuszál, és a szerelem által újjászületett nőt a szavak helyett a testmozdulatok pontos és erős kifejezőerejével mutatja be. A darabot június 5-én és 6-án láthatja a közönség a budapesti operaházban.

A társulat első alkalommal mutatkozik be Bécsben, június 12-én és 13-án a bécsi Burgtheater színpadán a Rodint mutatják be. Azonban az osztrák közönség előtt sem ismeretlen a művész neve, mert korábban az Anna Kareninát nagy sikerrel adta elő a Bécsi Állami Opera, jelenleg pedig a Vörös Giselle szerepel a Volkstheater műsorán.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com