A Büszkeség és balítéletet mutatja be a Vígszínház

Jane Austen regénye, a Büszkeség és balítélet új színpadi változatát mutatja be Valló Péter rendezésében a Vígszínház március 8-án, szombaton Waskovics Andrea, Wunderlich József főszereplésével.Az előadásban mellettük többek között Varga-Járó Sára, Medveczky Balázs, Hegyi Barbara, Lukács Sándor, Ertl Zsombor, Halász Judit, Szász Júlia, Szilágyi Csenge, Gyöngyösi Zoltán és Balázsovits Edit szerepel - áll a Vígszínház MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Mint kiemelik, Jane Austen kultuszregénye, a Büszkeség és balítélet több mint 200 éve jelent meg, de a benne szereplő problémák és kérdések ma is aktuálisak. A történet középpontjában Elizabeth Bennet és Mr. Darcy találkozása áll: a nőnek a saját előítéleteivel, míg a férfinak a büszkeségével kell megküzdenie, hogy végre egymásra találjanak - írják.

Felidézik: a Büszkeség és balítélet 1813-ban jelent meg, magyarul azonban csak 1958-ban adták ki.

"Az érzékeny emberismeretről tanúskodó, angolosan szórakoztató, az egyéni, illetve társadalmi hibákat élesen kifigurázó mű erényeit a sikeres filmfeldolgozások, televíziós sorozatok csak felerősítették" - írják.

Kiemelik: a regény finoman kidolgozott társadalomkritika, amely a korabeli Anglia normáit, elvárásait, a házasság intézményét, a női és férfi szerepeket vizsgálja. A szerelmesek bonyodalmain keresztül Jane Austen árnyaltan mutatja be az előítéletek káros hatását és az önismeret fontosságát - írják, hozzátéve: abban a korban, amikor a fiatal nők számára a biztos jövő záloga a jó házasság volt, forradalmi kérdésekkel foglalkozott: a nők jogaival és érvényesülési lehetőségeivel. Valló Péter rendezőt idézik, aki elmondta: a Vígszínház történetének fontos mérföldkövei a látványos, sokszereplős, kosztümös történeti darabok.

"Kálmán Eszter díszlet- és jelmeztervezővel olyan esztétikát próbáltunk megteremteni, melyben megmarad az érzülete a korabeli Angliának, ám a stilizációk, a színválasztások mégis maivá teszik" - mondta.

Hozzátette, hogy valamelyest korszerűsített szövegre kell számítani: kevésbé epikus nyelvre, a megszokottól eltérő iróniával. Austen ugyanis kifejezetten ironikus és önironikus szerző, és ezt minden eszközzel megpróbálták visszaadni Kovács Krisztina dramaturggal, akivel közösen készítették az adaptációt - mondta a rendező, kiemelve: mindehhez Mester Dávid olyan zenei világot alkotott, amely felidézi a kort, közben megteremti azt az érzületet is, hogy a jelenben vagyunk.

A Mr. Darcy-t alakító Wunderlich Józsefet is idézik, aki kiemelte: Darcy ugyan nagyon erős és határozott értékrendet kapott édesapjától, akit korán elveszített, mégis ki van szolgáltatva az érzékenységének és a büszkeségének.

"És persze az előítéleteinek, amelyeket nagyon lassan, mély belső vívódások útján tud csak levetkőzni" - mondta. Az Elizabeth-et alakító Waskovics Andrea a figuráról elmondta: önérzetes, szabad, az érzései irányítják, nem akar hinni a társadalmi konvenciókban, a maga módján lázad ellenük, viszont ő is vágyik a szerelemre. De nem akar csak azért valakivel együtt lenni, hogy a normáknak megfeleljen, és amikor találkozik ezzel az erős érzéssel, nem ismeri fel.

"A Darcy-val való találkozása ráébreszti őt a saját korlátaira is. Azt hisszük magunkról, hogy tévedhetetlenek vagyunk, de tévedünk. Nagy erő kell hozzá, hogy beismerjük ezt saját magunknak" - jegyezte meg. Az előadás Bodor Johanna koreográfiájával, élő zenei kísérettel látható a Vígszínházban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com